Szombaton tartották a tizedik, jubileumi Homokháti Búcsút Mórahalmon
2012-ben Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere kezdeményezte a Szent István Kenyere Búcsút a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási közösségek gyűljenek össze Szent István szándéka szerint. Ily módon búcsúja és ünnepe nem csupán az egyes településeknek lehet, de immáron 10...
Rekordkísérlet a mórahalmi strandon
Éppen csak véget ért a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a ma 14 órára meghirdetett országos vízipisztolycsata, így még nem tudjuk pontosan, hányan lövöldöztek a rendezvénymedencében, illetve az ország más fürdőiben. A város strandja is csatlakozott a hazai intézményeket érintő rekordkísérlethez, annak eredményére azonban még...
Népszerű volt a zákányszéki kézműves tábor
Sokan jelentkeztek a három napos táborba, ahol Véha Tímea tanárnő vezetésével papírmasé figurákat készítettek, festettek, rajzoltak, hajtogattak, különböző kézműves technikákkal ismerkedtek meg a gyerekek.
(fotók: Zákányszéki Művelődési Ház)
Szívesen mennek vért adni Mórahalmon
Még csak egy órája zajlik a mórahalmi Aranyszömben a véradás, máris jó páran túl vannak a "beavatkozáson." A Magyar Vöröskereszt egyik, a helyszínen lévő munkatársa elmondta, a város mindig kiemelkedően jól teljesít, sokan érzik úgy a településen, hogy szívesen segítenének másokon.
Ma 15 óráig lehet...
Jubileumi rádióamatőr-találkozó Bordányban
Immár huszadik alkalommal találkoztak a rádióamatőr sport szerelmesei a településen. Hagyományosan idén is nemzetközi volt az esemény, hiszen Hollandiából, Csehországból és Szerbiából is érkeztek érdeklődők a két napos programra. A találkozó résztvevői saját összeszerelésű antennáikkal, rádióikkal teremtenek kapcsolatot más ugyanilyen érdeklődésű hazai vagy külföldi...
Az utolsó simításokat végzik a szabadtéri mise színpadán Mórahalmon
Hamarosan elkészül a templom háta mögött az az emelvény, amely a szombati Homokháti Búcsú szabadtéri ünnepi szentmiséjének helyszíne lesz. A misét Dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke celebrálja 19.30 órától. A szentmisét követően fáklyás körmenet vonul végig Mórahalmon, hirdetve az Úr dicsőségét.
Csak úgy pompáznak az óriás hibiszkuszok a mórahalmi Ezer Év Parkjában!
Ezt a csodaszép virágot biztosan sokan ismerik, azt viszont talán kevesen tudják, hogy a szárított hibiszkusz ehető, igen jól kandírozható és sütemények díszítőelemeként is népszerű. Különösképpen a mexikói konyhában alkalmazzák, mint csemegét. Ugyanakkor, egyes típusait ételízesítőnek használják, például a Fülöp-szigeteken a csirkelevesbe teszik. Ha...
Ásotthalmiak és bordányiak is daloltak a hétvégén Kelebián
Három év után újra népdalkórusok találkoztak Kelebián. Határon innen és túl gyűjtött népdalok csendültek fel az Agrárkereskedelmi Központ aulájában megtartott XVIII. Kelebiai Kárpát Fesztiválon. Az 1980 óta működő Ásotthalmi Népdalkör tagjai másodikként léptek színpadra, előadásukban mátravidéki dalokat énekeltek, citerán Király Imre kísérte őket. A...
István, a király Pusztamérgesen
Pusztamérgesen már hagyománya van a KönyvtárMozi Programnak, amelynek keretében a magyar filmkultúra értékeit mutatják be az ország közel 600 kistelepülési könyvtárában. A legutóbbi vetítés szép számú érdeklődőt vonzott, augusztus 20-hoz közeledve az István, a király című rockoperát nézték meg az érdeklődők.
(fotók: Pusztamérges Könyvtár, Információs...
Az Újvilágban is sikert aratott a mórahalmi ugróköteles
Az ifjú mórahalmi szakács, Tóth Ádám a közelmúltban jött haza Amerikából, a kötélugró világbajnokságról. Az 5 kontinens 30 országából érkezett több, mint 1000 versenyző közül különböző versenyszámokban lett 35. és 24. helyezett. A megmérettetésről, a sportág szeretetéről, a felkészülésről és a kezdetekről is beszélgettünk...

















