A legemberibb ötlet különdíját kapták a mórahalmi általános iskola robotika szakkörös diákjai
Kovács Dávid Amadé, Király Aldvin, Király András és Gyurákovics András a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című fenntarthatósági ötletpályázaton olyan elképzeléssel álltak elő, amelyet az iskola egyik tanulójának mozgásban és beszédben súlyosan akadályozott testvére inspirált. A hasonló problémával küzdő gyerekek kommunikációjának megkönnyítését tűzték...
Vasárnap a hagyományos mórahalmi Városkarácsonyon fellobbant az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is
Az ünnepi rendezvényen Kopasz István, a város plébánosa egy kislány történetét mesélte el, aki szeretetből mindenét feláldozta nővéréért. Az atya arról beszélt, hogy karácsonykor a gyermekké lett Isten nagylelkűségét csodáljuk, aki mindent odaadott a jászolban és a kereszten is, amije csak volt.
Nógrádi Zoltán polgármester...
Komplex fejlesztés a LASS-Print Kft.-nél – Mórahalmon építtet telephelyet a cég
Sajtónyilvános eseményen mutatták be a cég új projektjét, azt a komplex fejlesztést, amely „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívás segítségével valósulhat meg. A LASS-Print Kft. 2015-ben alakult, jelenleg száz...
Filmpremieren vettek részt a mórahalmi diákok
Hat dokumentumfilmet készített a Móra-Net Televízió, amelyek premierjén mórahalmi diákokat láttak vendégül. Az ismeretterjesztő alkotások célja a Homokhátság szellemi örökségének és értékeinek megőrzése az utókor számára, az identitás megerősítése, a települések megtartó erejének növelése. A filmek témái: Tanyák a Homokhátságon, Hit-vallás, Ünnepek napjainkban a...
Jelentős anyagi támogatást kapnak a mórahalmi mezőőrök
A Kormány a 1574/2022. (XI. 28.) Korm. határozata alapján mindösszesen 79 519 200 forinttal támogatja a határvédelemben és a migrációs nyomás megfékezésén dolgozó szerveket a további működésük érdekében. Mórahalom, Röszke, Zákányszék, Ruzsa-Öttömös, Bácsalmás, Ásotthalom és Domaszék mezei őrszolgálata jut anyagi forráshoz, Mórahalom öt mezőőri szolgálata...
A környezetvédelem és a szemléletformálás is fontos eleme a mórahalmi csapadékvízelvezetési projektnek
Mórahalom önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít a természeti környezet védelmének, a természeti értékeknek, amelyet a lakosság és a településre érkezők számára is igyekszik bemutatni. Az uniós támogatású, „Mórahalmi 2021-es csapadékvíz elvezetési projekt” főként a csapadékvíz elvezetési hálózat fejlesztését, valamint záportározó kiépítését célozza a város több...
Már lehet jegyet vásárolni a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2023-as évadának előadásaira
A mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban megtartott sajtótájékoztatón Nógrádi Zoltán polgármester arról beszélt, hogy soha ennyi lovas színházi, zenés és prózai darab nem szerepelt a település színházi repertoárjában. Ennek fényében a júniusban kezdődő évadra 25-28 ezer nézőt várnak. Először lép majd fel Mórahalmon a Rátonyi Róbert...
Slambuc és „meglepetésvendég” az Aranyszömben – együtt karácsonyozott a Napfény Nyugdíjas Klub és a Mórahalmi Parasztkórus
Mint minden évben, idén is összegyűltek az Aranyszöm Rendezvényházban a Napfény Nyugdíjas Klub és a Mórahalmi Parasztkórus tagjai, hogy közösen ünnepeljék a karácsonyt, lélekben együtt készüljenek az ünnepre. A menüről Duka Félix, a Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, és Pápai Péter, a Tóth...
Fénytraktoros felvonulás Domaszéken
Az idén második alkalommal rendezték meg a domaszéki adventi fénytraktoros felvonulást. A helyi gazdálkodók mintegy 40 traktorral készültek, amelyeket különleges karácsonyi díszekbe öltöztetve mutattak be a közönségnek.. Majd együtt felvonulva körbejárták a település utcáit, kivételes ünnepi hangulatot teremtve. Az eseményen köszöntőt mondott Sziráki Krisztián...
Fellobbant a harmadik gyertya lángja is a mórahalmi adventi koszorún
Vasárnap meggyújtották a mórahalmi adventi koszorú 3. gyertyáját is. Az ünnepi rendezvényen közreműködött a Mórahalmi Parasztkórus és a nyugdíjas klubok képviselői. A szervezők ismét meleg teával és kaláccsal vendégelték meg a résztvevőket.