Mórahalmi kislányt támogatnak a Rotary Hajtás bevételéből

221
Sokan részt vettek a szombati, mórahalmi, ásotthalmi és zákányszéki helyszínekről induló jótékonysági kerékpáros teljesítménytúrán. Többen elmondták, egyrészt igazi családi program volt ebben a csodás időben biciklivel kirándulni, másrészt fontosnak érzik, hogy a nevezési díj befizetésével segíteni tudjanak a beteg gyermekeknek. A Rotary Hajtás bevételéből ugyanis az agytörzsi daganattal diagnosztizált mórahalmi óvodás kislány gyógyulását és rehabilitációját segítik. Emellett a befolyt összegből neurofejlesztési pontok kialakítását is tervezik három homokhátsági településen, Mórahalmon, Zákányszéken és Ásotthalmon.
Az egész napos túra végén, délután az Ezer Év Parkjában köszöntötte a kerékpárosokat Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere. Beszédében elmondta, a városvezetés kiemelt feladatának tartja a jótékonysági kezdeményezések támogatását. Különösen akkor, ha gyermekek gyógyulásáról van szó. Kiemelte, hisz abban, hogy képesek vagyunk az emberi nagyságot és jóságot bizonyítani. És ha van erő, amely ezt összetartja és irányba teszi, akkor az el is éri a célját. A polgármester megköszönte a Rotary, a családok és mindenki támogatását, aki ebben a segítő akcióban bármilyen formában részt vett és részt vesz a továbbiakban.
A rendezvényen családjával megjelent a kedvezményezett kislány, Széll Dorina is. Édesanyja, Széll Adrienn elmondta, lánya áprilisban lett beteg, a diagnózist követően pedig azonnal megműtötték. A beavatkozás részben sikeres volt, de további kezelések várnak még Dorinára.
Dr. Mester Lajos címzetes egyetem docens a Rotary Club Mórahalom képviseletében vett részt az eseményen. Arról beszélt, hogy az idegrendszeri éretlenség sajnos sok gyermeket érint, és ha homokba dugjuk a fejünket, akkor a felnövekvő nemzedék tanulási, beilleszkedési és mentális zavarral fogja élni a mindennapjait. Az orvos hozzátette, a megkésett idegrendszeri fejlődés felismerése és fejlesztése korai szakaszban ideális. A Rotary Club Mórahalom Egyesület tagjai pedig a klub alapelveinek – jószándék, segítségnyújtás és a cselekvő humanizmus – jegyében a Rotary Hajtás elnevezésű program bevételét azon gyermekek megsegítésére ajánlják fel, akik az idegrendszeri éretlenség problémájával küzdenek. A klub orvosokkal, védőnőkkel, gyógypedagógusokkal és gyógytornászokkal együttműködve támogatja a TSMT terápia (az idegrendszeri éretlenség következtében kialakult tünetek csökkentése) megvalósulását. A nevezési díjakból befolyt összegből és a támogatók felajánlásából a klub fejlesztőeszközöket vásárol a kitérség Védőnői Szolgálatai számára, illetve a megfelelő szakemberek biztosítására. Az eszközök a fejlesztésben részt vevő gyermekek számára kölcsönözhetővé válnak, így a szakemberek útmutatása alapján otthoni környezetben is lehetőség adódik a fejlesztésre, a problémák mielőbbi feloldása érdekében.
Amennyiben a támogatott célt pénzzel kívánja segíteni, azt az 56900044-10427640 (MBH Bank) bankszámlára történő utalással teljesítheti. Az utalásnál jelölje, hogy felajánlás a TSMT terápia részére.