A Tenkes kapitányáról forgatott filmet a Móra-Net Tv

738

Egy éjszakán át, hét kamerával, tizenkét fős stáb forgatott a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban, ahol Duka Félix rendező vezetésével tévéfilmet készítettek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A Tenkes kapitánya című produkciójából, amelyet majd ősszel mutatnak be a helyi televízióban.

A Tenkes kapitánya című történelmi kalandfilm meghatározó szerepet töltött be a magyar televíziózás történetében. Az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert. Ez volt a Magyar Televízió első és egyik legsikeresebb filmsorozata.

– A mára klasszikussá vált filmet ültette át a színpadra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán rendezésében, amelyet a közelmúltban a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban is láthatott a közönség. Egy pályázatnak köszönhetően a tavalyi nagy sikerű Rózsa Sándor, az alföldi betyár című darabjából készült filmhez hasonlóan lehetőségünk nyílt ebből is tévéfilmet készíteni – mondta Duka Félix, a Móra-Net Tv főszerkesztője és a játékfilm rendezője.

Duka Félix A Tenkes kapitánya című produkciójából készült tévéfilm utómunkálatain dolgozik. Fotó: Kuklis István

A darab tánccal, énekkel, ze­­nével mondja el a jól ismert Eke Máté, a siklósi vár kuruc kapitánya harcát a labancok ellen. Az egy éjszakán át tartó forgatást hosszas előkészület előzte meg, amit nagyban segített az újonnan beszerzett profi színpadtechnika. Duka Félix a darabból televíziós forgatókönyvet írt, a forgatáson jelen volt az eredeti produkció rendezője, Zsuráfszky Zoltán is.

– Nézők nélkül, egy éjszaka vettük fel. Jó volt a társulattal dolgozni, profik voltak és komolyan vették a munkát, jó volt látni, hogy ők is élvezik. Annak ellenére, hogy másnap előadás volt, odatették magukat az egész éjszakán át tartó forgatáson – magyarázta a rendező.

Kiemelte, hogy a tévéjáték nagy előnye a színpadi produkcióhoz képest, hogy mivel a kamera mindig az adott eseményre fó­­kuszál, ki tudják emelni a lé­­nyeget, így az olyan nézők számára is, akik látták a produkciót a lovardában, tud újat mutatni a televíziós változtat.

Az egész éjszakán át zajló forgatáson tizenkét fős stáb dolgozott, hét kamerával rögzítették a színpadi eseményeket. A tévéfilmet, amelynek még zajlanak az utómunkálatai, ősszel mutatják be a Móra-Net Televízióban, eljuttatják a járás általános iskoláiba is, majd ké­­sőbb a televízió YouTube-csatornájára is felteszik.

Forrás: delmagyar.hu