A Homokháti Portéka termékei a mórahalmi piacon

1045

A Mórahalmi Piaccsarnokban népszerűsítették a Homokháti Portéka termékeit júliusban. A termékek bemutatása mellett felderítették az eddig nem ismert helyi termelőket és termékeiket, hogy minél szélesebb kör tartozhasson a kezdeményezéshez.

A termékek között találhattak kecske- és tehénsajtot valamint túrót, újburgonyát, uborkát, frissen szedett virágot, de még tökmaglisztet is. A számtalan féle gyümölcs mellett még vásárolhattak a piacozók frissen őrölt piros paprikát, újhagymát és sok más házi finomságot.

A Homokháti Portéka termékvédjegyet Mórahalom Városi Önkormányzata mint védjegytulajdonos jegyeztette be 2010-ben. 2014 márciusában végezték el azokat a felmérési folyamatokat, amelyek során megítélték, hogy kik azok a Homokhátságban élő termelők, akik jogosultak a kritériumrendszer szerinti védjegy használatára.

A Homokháti Portéka termékvédjegy célja, hogy összefogja a Duna-Tisza-közi Homokhátság településeinek azon termelőit, akik kiváló minőségű termékeket állítanak elő a Homokhátság területén és hozzájárulnak térség hagyományainak megőrzéséhez, továbbfejlesztéséhez.

Alapvetően élelmiszeripari termékekről van szó: a méztől elkezdve a szamócadzsemen át a kézzel készített mórahalmi száraztésztáig, a mézeskalácsig, a borig, a kecskesajtig, a rózsarétesig és a fűszerpaprikáig számos portéka található a listán. A termelői kör gerincét olyan termelők alkotják, akiknek termékei Balotaszállásról, Kelebiából, Domaszékről, Szatymazról, Zsombóról, Ásotthalomról, Bordányból, Forráskútról, Öttömösről, Pusztamérgesről, Röszkéről, Ruzsáról, Üllésről, Zákányszékről és természetesen Mórahalomról érkeznek.

A termékek értékesítését a Móra-Tourist Nonprofit Kft. kezdte el. A különféle árucikkek a Tömörkény utca 3. szám alatt, a Homokháti Portákék Boltjában vásárolhatóak meg. A mórahalmi piacon a Móra-Tourist munkatársai népszerűsítették a védjeggyel ellátott termékeket, illetve sikerült más termelők termékeit is megismerniük.