30 éves születésnapját ünnepli Mórahalom városa

1767

Mórahalom 30 éves várossá nyilvánítása alkalmából augusztus utolsó hétvégéjén háromnapos programsorozattal ünnepel a település. Augusztus 30-án, pénteken 17 órakor a városháza aulájában megnyílik a Tóth Menyhért emlékkiállítás, 18 órakor pedig az Aranyszöm Rendezvényházban ünnepi ülést tart az Értéktár Bizottság, valamint megnyitják az Értéktár fotókiállítást. 19 órakor a Csík zenekar koncertjét hallgathatják meg a rendezvénysátorban az Aranyszöm udvarán.

Augusztus 31-én 8:45-kor 30 km-es kerékpártúra indul a Szent László parkból a Móra-Tourist szervezésében. A távra még jelentkezhetnek Hegedűs Anikónál a 30/2457541-es telefonszámon.

A 30 éves város második napján, családi programok, gyermekfoglalkozások, police-caffe, vagyis bűnmegelőzési tanácsadás és örömzene is várja a látogatókat a rendezvénysátorban. Szeptember 1-jén, vasárnap reggel 9 órától regionális díjugrató versennyel folytatódik a műsor a Futó-Dobó Lovasközpontban, majd 10 órakor szabadtéri szentmise lesz a Barmos György téren, ahol egyben felszentelik és átadják a Szent László Katolikus Általános Iskola új épületszárnyát. A programsorozat ünnepi gálaműsorral zárul 19 órakor a rendezvénysátorban. A műsoron közreműködik Benkő Péter, Kovács Nóri, Kautzky Armand, Mohai Gábor, Pintér Tibor, Sasvári Sándor, az Akropolis Táncszínház, a Szeged Táncegyüttes és még sokan mások.