Mórahalmon idén rendezik meg a VII. Levendulaünnepet, melyhez most először társul a Kézből Kézbe Kispiac elnevezésű rendezvény is. A levendula az egyik legsokoldalúbban felhasználható növény. Használhatjuk kozmetikumokban, élelmiszerekben, illatzacskókban, gyógynövényként is.
Az elmúlt évek nagy érdeklődésére való tekintettel idén is megrendezik Mórahalmon a Levendulaünnepet az Aradi Tanya és Élménybirtokon, idén a szegedi Kézből kézbe kispiac alkotói is részt vesznek az eseményen.
A programok június 12-én reggel 8 órától 16 óráig, június 13-án pedig 10 órától tartanak majd 16 óráig. A programok között lesz kézműves vásár, szedd magad akció, levendulás étel és italkóstoló, valamint kézműves foglalkozások is várják majd az érdeklődőket.