15 éve támogatja a mórahalmi fürdő a véradókat – Idén 150 ezer kedvezményes belépőt adományoznak a Vérellátó Szolgálatnak

1007

„Aki vért ad, életet ad” – hirdeti az Országos Vérellátó Szolgálat. Az önzetlen segítségnyújtásnak ez a formája valóban emberéleteket ment meg, ezért döntött úgy 2006-ban Mórahalom városvezetése, hogy szeretnék kifejezni megbecsülésüket a véradóknak. A település önkormányzata immár 15 éve töretlenül támogatja a véradókat, idén 150 ezer kedvezményes fürdőbelépőt ad a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő a szegedi, a pécsi és a budapesti régió lakosainak.

A mórahalmi gyógyfürdő az országban az elsők között volt, amely ilyen formában segítette a vérellátó szolgálatokat, s a kezdeményezés olyannyira népszerű lett, hogy azóta számos hazai fürdő átvette ezt a jó gyakorlatot. 2021-ben úgy alakult, hogy csak májusban nyithatott ki a fürdő, de máris azon dolgoznak, hogy minél több „hétköznapi hősnek” adhassák át a kedvezményes jegyeket. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő ismét teljes kapacitással várja vendégeit, így a Vérellátó Szolgálattal kialakított együttműködést is folytatni kívánja.

Május 31-én Berta Zsolt, a fürdő marketing igazgatója személyesen adott át első körben 5000 kedvezményes belépőt a Szegedi Regionális Vérellátó Központ vezetőjének. A véradáskor kapott belépő 3100 Ft helyett 1000 Ft-ért biztosít belépést a mórahalmi fürdőbe egészen az év végéig a hét minden napján.

Az akció nagy népszerűségnek örvend, a véradók minden évben nagyon várják a kedvezményes belépőjegyeket, hiszen az évek során megszokták, hogy ezzel az ajándékkal kedveskednek nekik önzetlen segítségnyújtásukért – mondta el az átadás pillanataiban Dr. Lázár Mária régióvezető.

Berta Zsolt egyúttal arról is tájékoztatta a Vérellátó Szolgálat vezetőségét, hogy a 2020. november 11. után lejárt korábbi jegyek felhasználhatóságát 2021. június 30-ig meghosszabbították, így a kényszerszünet alatt lejárt belépőket még egy hónapig felhasználhatják a véradók.