A Kolo Szerb Kulturális Központ megtartotta első zenei művészeti vetélkedőjét, a Muzika Balkanikát. Az eseményen a térség fiatal zongoristái és harmonikásai mérték össze tudásukat három korcsoportban.

A versenyre közel ötven zenészpalánta érkezett Csongrád megyéből, valamint a szerbiai Észak-Bácskából és Észak-Bánátból. A szervezők szerint így elsőre ez igen szép számnak mondható, de remélik, hogy jövőre még többen fognak majd jelentkezni.

Jelenleg egy háromtagú zsűri értékelte a versenyzőket. Köztük volt Dr. Zsigmond Zoltán, az SZTE Zeneművészeti Kar zongoratanszékének vezetője, Bíró Tirjung Ildikó, a Szabadkai Zeneiskola zongoratanszékének vezetője, valamint Dr. Bálint Csilla, a Dél-Alföldi Harmonikás Egyesület alelnöke.

A Központ kiemelt feladatként kezeli a jövő generációjának kulturális és művészeti párfogását, továbbá szeretnék megmutatni, hogy a határtérségben mennyire erős a zenei képzettség, illetve a zenei impulzus.

Májusban rendezik meg a Muzika Balkanika második versenyét, ahol fúvósok és tamburások mérettetik meg magukat.