Vilmoskörte pálinka lett a legjobb a VII. Mórahalmi Pálinkaversenyen

818
Nagy érdeklődés övezte a VII. Mórahalmi Pálinka- és Tepertőfesztivált november 20-án. A szombati eseményre több országból érkeztek nevezők és érdeklődők is. A  színes programok mellett olyan különlegességekkel is találkozhatott az fesztiválra látogató, mint a karamella ízű tepertő vagy a tepertős kürtöskalács. A nap egyik fénypontja a díjnyertes pálinkák kihirdetése volt.
Igazi különleges gasztroélményben volt része annak, aki kilátogatott a mórahalmi Pramonád térre a VII. Mórahalmi Pálinka- és párlatversenyre, melyet tepertőfesztivállal egészítettek ki a szervezők. A közel 40 nevezett pálinkát bárki megkóstolhatta a rendezvény alatt, de koncerteken, kézműves vásáron is szórakozhatott a család apraja-nagyja. A verseny eredményét nemrég tette közzé a szervező Móra-Tourist Kft., melynek ügyvezetője Balogh-Stampf Mariann elmondta, hogy a szakmai zsűri szigorú szabályok szerint minősített minden beérkezett pálinkát vagy párlatot és végül kiválasztotta a három legjobbat. idén az első két helyen vilmoskörtéből készült ital szerepelt.
Eredmények:
I. helyezett: Morvai Ferenc – vilmoskörte pálinkája
II. helyezett: Győri Gyula – vilmoskörte pálinkája
III. helyezett: Gyurákovics András – alma pálinkáj
Ágyas pálinkák:
I. helyezett: Sévity Zorán – ágyas meggy pálinkája
Mórahalom Város Pálinkája: Gyurákovics András – alma pálinkája