VI. „PUSZTÁZÓ” Tanyakonferencia Mórahalmon

1508

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság külterületi programjának jegyében Mórahalmon tartották a VI. „PUSZTÁZÓ” Tanyakonferenciát, melynek mottója „A múlt a jövendő tükre”. A konferencián a résztvevők áttekintették a Csongrád megyei tanyaprogram elmúlt húsz évét, és értékelték a tanyán élők jelen helyzetét.

Dr. Lukács János r. vezérőrnagy, megyénk rendőr-főkapitánya a konferencián elmondta: 1997-ben nagy szükség volt a tanyaiak biztonságérzetének növelésére, s az akkor elkészített kérdőívezés eredménye az volt, hogy a külterületi lakosság kívülről várja a segítséget. Erre volt egy kiváló kezdeményezés például a civil hírlánc, mely a konferencia során többször került említésre.

23559620_1783517128346618_8583840397218948913_n

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta: 20 évvel ezelőtt elsőként csatlakoztak a programhoz és azóta is nélkülözhetetlen segítséget kapnak a rendőrségtől, például a tanyai járőrszolgálatok által. A polgármester köszönetét fejezte ki Dr. Lukács Jánosnak a tanyaprogram megalkotásáért, s a hamarosan nyugállományba vonuló megyei főkapitánynak elhozta a mórahalmi tanyai lakosság hálás üzenetét is.

23473158_1783517125013285_1431189255219970512_n

A konferencián jelentették be az érintettek: további 19 millió forintos támogatásban részesül a tanyaprogram, mely során például felderítő drónokat tud alkalmazni a rendőrség.