Egy sportos nap régen és ma címmel tartottak vetítést Pusztamérgesen a Móra Ferenc Művelődési Házban. A rendezvény célja az volt, hogy az egykori helyi sport- és közösségi életet bemutassa az 1998-as Kihívás Napján készült felvételeken keresztül. A videókat Balla Vince tanár úr, Pusztamérges díszpolgára készítette és gyűjtötte össze. Egyéb felvételei és munkái a YouTube-on is megtekinthetők a neve alatt.

A vetítés inspirációt is adott a jövő folyamataira nézve, hogy a helyiek ismét hasonló rendezvényeket szervezzenek a közösség erejével. Az esős idő okozta csekély létszám ellenére a megjelent vendégek élvezték a programot, továbbá a vetítés közös beszélgetést indított. A résztvevők mosolyogva, nevetve emlékeztek vissza a régi időkre, míg a vicces, ötletes ügyességi feladatokat nézve azt találgatták, éppen kit láthatnak a képen.

Helytörténeti sétát  is szerveztek Elődeink nyomán címmel. A Közösségek Hete alkalmával bemutatott fotókiállítás megtekintése után helyi diákokkal a volt lányiskola vezetőjének, Vunibalda nővérnek a sírját látogatták meg. Az egykori apáca 25 évig élt és dolgozott a településen. A településen élő és dolgozó többi apácáról, Roza néniről, Ilona, Kassziánáról, Emerikáról, Antonelláról és Katerina nővérről is megemlékeztek, miközben a múlt század első felére jellemző iskolarendszerről és iskoláról is mesélt Kothencz Brigitta, helyi közösségfejlesztő. A Régi Temetőből a Farkas Pincészetbe vezetett a séta, ahol a szőlővel és borral kapcsolatos helyi történelmet elevenítették fel Farkas Gábor borász segítségével. A pincészet falán egy emléktábla őrzi Kiss Ferenc erdőmérnök nevét, aki a Dél-Alföldi fásítás atyja, és nem mellesleg a pusztamérgesi borospince építtetője is volt.