A domaszéki sportcsarnok megnyitotta kapuit a sportokat szeretők előtt, a helyi járványügyi feltételek és szabályok betartása mellett. A JUDO szakosztály tagjai, rögtön teljes erőbedobással neki is kezdtek a munkának és az edzéseknek, a gyerekek és szüleik legnagyobb örömére.

A szakosztály minden tagja szeretne már küzdeni kellő fegyelemmel, a sport szellemében. Az edzők sok játékkal, és erősítésekkel próbálják visszahozni a gyerekek kondícióját és lekötni a figyelmüket.

Szabó Miklós elmondta, hogy hosszú volt a kihagyás, sajnos a több hónapos bezártság, a digitális tanítás, vagyis a számítógépek előtt eltöltött idő, nagyon meglátszik a résztvevők mozgásán. A csapat nyári tábort is tervez, amelyre várják a jelentkezőket az egyesületnél, a pontos idejéről és helyéről későbbi időpontban kapnak tájékoztatást.

A szakosztály nagyon várja már a JUDO terem felépülését és remélik, hogy mielőbb lesz egy önálló otthonuk a sportra. Ha bárki kedvet érez, hogy kipróbálja ezt a sportot, legyen az felnőtt, vagy fiatal, azt továbbra is nagy szeretettel várja a Domaszéki JUDO ISE.