Új személy felel Zsombó közművelődéséért januártól

873

Meghirdette az első negyedév kulturális programjait a zsombói József Attila Közösségi Ház. Rétessütés, házasság heti filmvetítés, télűző farsang és festménykiállítás is szerepel a kínálatban, melyet az új igazgató állított össze. Ferenczi Ildikó a hagyományos eseményeket új, színes rendezvényekkel kívánja bővíteni az év során.

Január tizedike óta új vezetője van a József Attila Közösségi Ház és Könyvtárnak. A szentmihályról érkezett Ferenczi Ildikó a kultúra napi műsoron mutatkozott be a zsombóiak előtt. Az ő feladata még a közösségi színterek, a Wesselényi-népfőiskola és a Királyszéki iskola sikeres működtetése, és ő a helyi lap, a Zsombói Hírmondó felelős szerkesztője.

Fotó: Kuklis István

– Igazgatói kinevezésemmel a közösségi ház közművelődési feladatellátását a lakosság, a helyi intézmények, a civil szervezetek és a vállalkozások, valamint az önkéntesek együttműködésével, a hazai és határon túli kapcsolataimmal kívánom megvalósítani. Munkatársaimmal a helyi igényeket és hagyományokat figyelembe véve építünk be új programokat a közösségi ház és színtereinek életébe, hozzájárulva a rendezvények sokszínűségéhez, emelve az intézmény kihasználtságát és a kultúra közvetítését. Az igazgatói tisztség betöltésére a közművelődésben eltöltött 15 év szakmai tapasztalattal jelentkeztem – magyarázta Ildikó, aki mint mondta, szívesen fogadja az új kezdeményezéseket. Hozzátette, mivel tudja, hogy a közösségfejlesztés minden településen kihívást jelent, ezért szeretné megismerni a helyieket.

Az új vezető munkatársaival máris összeállította az első negyedév programjait, melyet meg is hirdettek a közösségi médián keresztül. Legközelebb például a rétessütés fortélyait tanulhatják meg a résztvevők február 11-én. Február 14-én 18 órától a házasság hete rendezvénysorozat keretében az „Életem NAGY szerelme” című filmet lehet majd megtekinteni, majd február 16-án különleges hangfürdőben lehet részük az érdeklődőknek. Február 18-án – a népszokásokhoz kapcsolódóan – télűző farsangot tartanak majd 17 órától. A tavaszt Mészáros Erzsébet festménykiállítása nyitja meg március 16-án 17.30-kor.

 

A Házasság Hete programsorozathoz egyébként nem csak a közösségi ház, de a plébánia is csatlakozott különféle eseményekkel. Hazánkban 2022-ben tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság Hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Az idei Házasság Hete a „Maradjunk együtt!” jelmondatot kapta, e köré szerveződnek a tematikus alkalmak. Ezen rendezvénysorozathoz kapcsolódott saját programokkal a József Attila Közösségi Ház és a Kisboldogasszony Plébánia.Február 13-án közös szentmisével veszi kezdetét a program, majd Valentin-napra is készültek eseménnyel: a francia romantikus vígjátékot, az „Életem NAGY szerelme” című filmet lehet megtekinteni a közösségi házban. A programsorozat ünnepi szentmisével záródik február 20-án, vasárnap, amelyen a hívek közösen imádkoznak a házaspárokért és családokért, illetve gondolatokat hallhatnak a házasság négy évszakáról.