Új kemencét kaptak a ruzsai ovisok

865

Kemencét készített a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsődének Radics Bálint, akinek óvodás kisfia, Bendegúz is sokat segített. Hétfőn reggel az óvodások is megnézték a kemencét.

A Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde egyik sarkában, biztos helyen, a kerítés mellett áll a kemence. Mellette a készítője, Radics Bálint és kisfia, Bendegúz. Be is gyújtottak, hogy száradjon még egy kicsit az eszköz.

Fotó: Karnok Csaba

Bendegúz is segített

– Van otthon kemencénk, voltak is nálunk az óvodások perecet sütni, és nagyon élvezték. Ibolya néni, Sádtné Papp Ibolya, az óvoda korábbi vezetője támogatta az ötletet, hogy készítsünk ide is egy kemencét – mondta Radics-Varga Rita, Bálint felesége. Bálint 80 órát dolgozott a kemence építésén, egyetlen segítsége kisfia, Bendegúz volt. Az önkormányzat pedig bontott téglával támogatta a kezdeményezést.

– Az öt évre szóló intézményvezetői programomban szerepel a hagyományápolás és a hagyományőrzés – ezt a két dolgot emelte ki Sipos Rózsa Anita, az intézmény jelenlegi vezetője.

– A csodájára járnak a gyerekek. A cél a régi idők felelevenítése. Szervezzük egy fateknő és más korabeli tárgyak beszerzését is, hogy kézzelfoghatóvá tegyük a gyerekek számára a tanultakat – tette hozzá. A kemencét szeptemberben avatják majd fel egy családi napon, amikor a szülőkkel közösen kalácsot sütnek benne.

Fotó: Karnok Csaba

Kalács és pizza

– Olyan nagy téglákat adtam, majd leszakadt a kezem – mesélt a munkáról Bendegúz, majd megérkeztek az óvodások, akik először megilletődve álltak a kemence előtt, majd ügyesen válaszoltak az óvónénik kérdéseire, így megtudhattuk, hogy a parázs tűzből készül, a kemencében pedig olyan finomságokat lehet készíteni, mint a kalács és természetesen a pizza. A kemencével azért vigyázni is kell, sok veszélyt rejt egy gyerek számára, például megégeti őket, ha rossz helyre nyúlnak.

– Én már jártam úgy – tette hozzá ezen a ponton Bendegúz.

Kemencefelelőst keresnek

Radics Bálint foglalkozását tekintve növénytermesztő gépész, a kőművesség csak a hobbija. A vasmunkában apósa, Varga István segít neki, aki lakatos. Az intézményben már készülnek az új eszköz használatára. Az óvodavezető elmondta, a dagasztás már jól megy a konyhásoknak, akik közül valaki hamarosan továbbképzést kap majd tüzelésből, így neveznek majd ki kemencefelelőst. Ez valóban külön tudomány, Radicséknál például Bálint fűt, felesége, Rita dagaszt.

Forrás: delmagyar.hu