A mórahalmi mentőállomás tavaly nyáron nyerte el a K&H gyógyvarázs pályázatát, amelynek segítségével közel 1 millió forint értékben gyermekmentő eszközöket szerezhetett be. Gera Zsolt, a mentőállomás vezetője számolt be a projektről és az újonnan beszerzett eszközökről.
– Az említett pályázatot olyan egészségügyi szolgáltatóknak hirdetik meg, akik munkájuk során gyermekellátást is végeznek. A helyi mentőszolgálat is idesorolható, ezért évek óta nyújtunk be pályázatot. Ennek köszönhetően olyan technikai eszközöket vásárolhattunk, amelyek gyermekmentés- és ellátás során használhatók – magyarázta a mentős, aki azt is hozzátette, hogy ezt a beszerzést több sikertelen pályázás előzte meg, így hatványozottan örülnek a pozitív elbírálásnak.
Novemberben érkezett meg az összes eszköz, azóta ezek készenlétben vannak, de szerencsére még csak egyet kellett közülük használni.
A beszerzett eszközök között talán a legfontosabb az intraosszeális fúró. A kisgyermekeknél nagyon nehéz megtalálni azokat a vénás utakat, amelyeken keresztül a gyógyszert vagy a folyadékot lehet pótolni. Ezzel a készülékkel a sípcsontba lehet juttatni az infúziót. Ez mellett többek között lélegeztető ballont, medenceövet, a combcsontsérülésekhez szükséges húzósínt, gyógyszerkészletet, tűket, fecskendőket, kötszereket és még vákuummatracot is vásároltak.
Gera Zsolt elmondta, hogy a mórahalmi mentőállomás 2019-ben közel 2000 mentői feladatot látott el, ebből nagyjából 100 esetben láttak el gyermeket. Gyermeksérülések általában tornaórán, iskolai játszótereken történnek.
Hogy pontosan milyen eszközöket kapott a mentőállomás, azt megtudhatják az alábbi videónkban