Új év, megújuló szolgáltatás – A mórahalmi városi könyvtár programjai

851

A Tóth Menyhért Városi Könyvtár 2020-ban is igyekszik a felmerülő igények alapján szervezni szolgáltatásait, kihasználva az adódó lehetőségeket. Folytatja azokat a programokat, amelyek már az előző évben is sikerrel zajlottak, de újabb foglalkozásokat is indít.

Az alábbi programokkal találkozhattak már a Tóth Menyhért falain belül:

Egymás szemével

2019-ben indult a könyvtár Egymás szemével című programsorozata, amelynek célja, hogy egy-egy alkalommal a közösség egy tagjának szakmáján, vagy hobbiján keresztül nézzék meg a világot, és beszélgessenek róla. Idén is folytatódik a rendezvénysorozat, s januárban már meg is tartották az első alkalmat. Téma a reformkonyha volt, a meghívott vendég pedig Szűcs Julianna. Az est szervezésében és lebonyolításában partnerük volt a cukorbetegek mórahalmi egyesülete, és az EFI iroda.

A továbbiakban várható témák többek között a mozgásfejlődés és -fejlesztés kisgyermekkorban, dísznövények gondozása, szépségápolás szerepel, de újra lesz szó a gyermeknevelésről.

Nyelvi képzések

2019-ben indultak el a nyelvi képzések országos szinten. A mórahalmi városi könyvtárban október végén kezdődött el az első képzés. Jelenleg két angol nyelv-, és egy német nyelvtanfolyam zajlik. A képzések gazdája a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, közreműködő partnere pedig a Laksmi Kft. A helyszínt a városi könyvtár adja, és igyekszik minél gördülékenyebbé tenni a képzések indítását szervezőmunkával, kapcsolattartással. Az órák indítására és megvalósítására 2020. november végéig van lehetőség, a könyvtár a felmerülő igények alapján igyekszik kezdeményezni csoportok indítását.

Élményalapú fejlesztés

A tavalyi év során a könyvtár látogatói részéről felmerült a kérdés, hogy mit is jelent az élményszerző kompetenciafejlesztés, amit az intézmény az EFOP 3.3.20-16 kódszámú pályázati programja valósít meg. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a gyerekek játszva tanulnak, így a könyvtár dolgozói úgy erősítik meg a megszerzett tudást, hogy élménydús, érdekes keretet adnak a tanuláshoz. Hat oktatási-nevelési intézmény is érdemesnek tartotta, hogy együttműködő félként dolgozzon velük két tanéven keresztül. A programok folyamatosan zajlanak, a pályázat megvalósításának vége 2020. június 30. Addig még több szakkör, témanap-sorozat, vetélkedő és tábor zajlik még le Mórahalmon és Ásotthalmon.

„Az én könyvtáram”

A városi könyvtár részt vesz egy országos programban, amelynek címe „Az én könyvtáram”. A projektben olyan programok tematikáját dolgozták ki, amelyeknek célja a digitális kompetenciafejlesztés, az olvasásfejlesztés, a szövegértés fejlesztése, vagy a könyvtárhasználat, információkeresés fejlesztése. A célközönség az általános és középiskolás korosztály. A Tóth Menyhért városi könyvtár három éven keresztül vállalt feladatot ebben, és minden évben két tematikát fog megvalósítani. Idén nyáron valósul majd meg az egyik, tábor keretében, majd ősszel a másik, felső tagozatosok részvételével.

Sok a szöveg!

A könyvtárak manapság sokat dolgoznak azon, hogy a középiskolás korosztályt megnyerjék maguknak – de nagy kihívást jelent a dolog. A Tóth János Szakközépiskola Garabonciás kollégiumának egyik nevelője kereste fel az intézményt azzal, hogy milyen programot tudnának ajánlani nekik a magyar kultúra napjára. Így született meg a „Sok a szöveg” című másfél órás kvízjáték ötlete, ami január 22-én meg is valósult, és nagy sikert aratott. A fiataloknak nem kellett készülni rá, sok humort és játékot vittek bele, interaktív volt, stresszmentes, és még nyeremény is járt vele. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a régi is lehet érdekes, és az új is lehet értékes – vagyis a klasszikus és kortárs költészet mai megjelenéséről volt szó, ahogyan azzal ők is találkoznak a mindennapjaikban.

A könyvtár munkatársai remélik, hogy a kellemes élmény ráveszi majd a középiskolásokat, hogy hétköznap is belátogassanak hozzájuk a szabadidejükben.

Februárban a következő foglalkozások várják a látogatókat: február 22-én 15 órakor télűző farsangi mulatságra hívnak minden érdeklődőt a könyvtárosok. Az eseményről további információkat a konyvtar.morahalom.hu oldalon vagy Facebook-oldalukon találnak.
Február 22-én 16:30-kor pedig szakgyógytornász várja azokat, akik babájuk mozgásfejlődéséről szeretnének többet tudni.