Tisztított vízre állnak át év elején nyolc településen

1963
Nyolc településen az eddigi vizet isszák a lakosok Mórahalom környékén, kettőben már a tisztítottat. Akadhatnak íz-, szín- és szagproblémák, de a minőséget rendszeresen, laboratóriumban ellenőrzi a szolgáltató. /delmagyar.hu/
 p1110026
– A községben és a térség másik kilenc településén ivóvízminőség-javító program zajlik – reagált írásunkra Priváczki-Juhász Zsolt, a működtető Alföldvíz Zrt. 5-ös területi divíziójának vezetője. A cikkben Ásotthalom polgármesterének közmeghallgatáson tett kijelentését idéztük, miszerint a víz minősége miatt folyamatosan háborúban állnak a szolgáltatóval.

A projektről a divízióvezető elmondta: a kivitelező konzorcium megépítette a víztisztító művet, jelenleg tesztelik a technológiát. Azokat a méréseket azonban még nem végezték el maradéktalanul, amelyek után a lakosság ellátását elindíthatják. Magyarán most még a régi, úgynevezett nyers vizet kapják a helybeliek. Ennek a víznek a laboratóriumban vizsgált minősége megfelel az előírásoknak, íze, színe és szaga is az eddig megszokott. Lehetnek viszont olyan eltérések, amit a felhasználók „hibaként érzékelnek”.

A szakember kiemelte, a leggyorsabb megoldás, ha a panaszosok az Alföldvíz éjjel-nappal élő hibabejelentő számát hívják (06-80/922-333). Ezt a számlákon és a szolgáltató honlapján is megtalálják (alfoldviz.hu). Leterheltségtől függően aznap, de legkésőbb másnap intézkednek. Ez annyit jelent, hogy az adott utcában, vagy ha sok a panasz, az adott településrészen, sőt, a teljes településen öblítik a hálózatot. Ennek egyik formája az átmosás, vagyis hogy kinyitják a környékbeli tűzcsapokat, és a nagyobb vízáramlással tisztítják a vezetékeket. Erősebb formája, amikor szivacslövedékkel távolítják el a csőfalra rakódott szennyeződéseket, amelyek a szokatlan ízért, szagért és színért felelősek.

A kivitelezőtől kapott információk alapján a szakember elmondta, előreláthatólag az új év első hónapjaiban átáll a rendszer az új, tisztított vízszolgáltatásra. Ha minden rendben megy, a lakosság nem tapasztal változást. Az előfordulhat viszont, hogy fokozottabban érzékelnek majd íz-, szag- vagy színváltozást. A divízióvezető kéri, hogy ha bárki ilyet tapasztal, jelezze a hibabejelentő telefonszámon, hogy beavatkozhassanak. Az említett eltéréseket az válthatja ki, hogy a jelenlegi víz után tisztított vizet juttatnak a hálózatba, aminek a kémiai összetevői mások – az uniós előírásoknak megfelelően. A víz tehát ugyanaz marad, csak ülepítik, megkötik belőle a káros anyagokat. Átállni kizárólag akkor fognak, ha a víz mindenben megfelel a vonatkozó jogszabályoknak. Az ásotthalmi és térségi lakosok részére folyamatosan ellenőrzött és az előírásoknak megfelelő minőségű vizet szolgáltatnak és fognak szolgáltatni.

Összesen tíz települést érint ez a projekt. Pusztamérgesen és Üllésen már a próbaüzem zajlik. Az ott élőknek már a tisztított vizet szolgáltatják. A tervek szerint hamarosan Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Ruzsa és Zákányszék hálózatába is tiszta víz jut. Ha sikeresen zárul a próbaüzem, az Alföldvíz veszi át a rendszert, és üzemelteti, kivitelezői garancia mellett