Szerb diplomaták tekintették meg a Kolo Központ építési munkálatait Mórahalmon

1376

A Colourful Cooperation elnevezésű IPA-projekt keretében megvalósuló beruházásról tárgyaltak Mórahalmon szerb és magyar felek szeptember 18-án. A találkozón végre arra is fény derült, hogy mikor kezdik a Magyar Művelődési Központ építését Palicson.

15 napon belül megkezdik Palicson a Magyar Művelődési Központ építését, Mórahalmon pedig már a jövő év elején átadják rendeltetésének a Kolo Szerb Kulturális Központot – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit a mórhalmi építkezések megtekintését követően tartottak. A Colourful Cooperation elnevezésű IPA-projekt keretében megvalósuló beruházásról tárgyalt Rade Drobac, Szerbia magyarországi nagykövete, Ognjen Bjelić tartományi régióközi együttműködésért felelős titkár, Duka Félix, a beruházó Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.

A projektet az EU mintegy 3 millió 177 ezer euróval támogatja. A megvalósítása tavaly június 1-én kezdődött, a projekt zárása pedig 2020. május 31-ig esedékes. A mórahalmi Szerb Kulturális Központ építési munkálatai már javában zajlanak, viszont a projekthez hozzátartozik a palicsi magyar művelődési központ kiépítése, ami még el sem kezdődött és a projekt keretében számos kulturális eseményt is meg kell rendezni annak lezárásáig.

A Kolo Szerb Kulturális Központ alapkövét fél éve helyezték le, a munkálatok jól haladnak – emelte ki Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere. „Mórahalom és a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület arra vállalkozott, hogy a szerb kultúrának egy templomot épít Magyarországon, amelynek a feladata, hogy a balkáni szerb kultúra, ami egy büszke kultúra, minden elemét igyekezzünk Európa-szerte bemutatni és számára pozíciót képezni.”

A tervek szerint a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központot jövő év januárjában adják át rendeltetésének. Rade Drobac, Szerbia belgrádi nagykövete köszönetét fejezte ki, amiért Magyarország szinte mindenben segíti Szerbiát. „Az utóbbi időben a határon túli projektek valóban megsokszorozódtak és jól működnek. Magyarország az, amely tulajdonképpen a legtöbbet segít abban, hogy Szerbia is ezekben a projektekben megvalósítsa a saját érdekeit.”

Ognjen Bjelić, tartományi régióközi együttműködésért felelős titkár bejelentette: a projektre elnyert támogatásból mintegy másfél millió eurót Vajdaságban fektetnek be, Szabadka és Újvidék városa a kedvezményezettek. „A palicsi Magyar Művelődési Központ alapkőletétele szeptember végén lesz vagy legkésőbb október elején, tehát az elkövetkező 15 napon belül.”

A mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ már szerkezetkész, hamarosan indulnak a belsőépítészeti munkálatok. Az épület a szerb kultúrának, gasztronómiának és hagyományoknak ad majd otthont. 2019-ben mintegy hatvan program lebonyolítását tervezik benne.

Forrás: www.pannonrtv.com