Ruzsai amatőr színészek léptek fel a fővárosi színházban

445

Ruzsa amatőr színészei, vagyis a  szín-JÁTSZÓ-tér képviselte  Csongrád-Csanád vármegyét a fővárosi Nemzeti Színházban, a Pajtaszínházi Szemlén.  A társulat 2020-ban alakult, túlélték a covidot, sikerült újra nyitniuk és egyben tartaniuk a csapatot, amelynek a felnőttek mellett ifjú tagjai is vannak, 11 és 14 éves diákok. Amikor a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai megkeresték őket, hogy a 8. alkalommal megrendezett szemlén a ruzsai színjátszók képviselhetik megyénket, egy 9 fős társulattal vágtak bele a feladatba.   Orbán József, a csapat vezetője  mesélt a felkészülésről.

– Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház művésze segítette a munkánkat  hónapokon keresztül, ő is rendezte az előadást. Egy saját ötleten alapuló darabot vittünk színre Kötelék címmel. Közös ötletelés nyomán született meg ez az elgondolkodtató dráma. Az egyszerű emberek sorsát bogozzuk ki a darabban, a régi kapcsolataik fényében mutatjuk be a szereplőket, illetve hogy ezek a kapcsolatok jelentenek-e bármilyen forrást számukra a jövőben. Úgy érzem, jól sikerül az előadás Pesten, több könnyes szempárt  láttunk a  nézőtéren.

A ruzsai szín-JÁTSZÓ-tér társulata  a siker ellenére sem tart pihenőt, sőt! Vannak további terveik, olyan ötletek, amelyeket hamarosan színpadra állítanak. Mint mondják, sokat tanulnak egymástól a munkafolyamat alatt, miközben önmagukat is jobban megismerik.