Régi varrógépekből nyílt különleges kiállítás Üllésen

993

A varrás antik eszközei címmel nyílt kiállítás régi varrógépekből és varráshoz kapcsolódó tárgyakból hétfő délután az üllési Déryné Kulturális Központ és Könyvtárban, ahol többek között százéves, intarzia berakásos varrógépet is megtekinthetnek az érdeklődők. A tárlat január végéig látogatható.

– Nyáron amikor az alkotóházunkban takarítottuk, rendezgettük a dolgokat, teljesen véletlenül találtunk néhány nagyon régi varrógépet és az egyik önkéntesünk, Berkóné Masír Borika mondta, neki is vannak otthon varrógépei, miért nem csinálunk egy kiállítást – válaszolta Meszesné Volkovics Szilvia, az üllési Déryné Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója arra a kérdésünkre, hogy mi adta az ötletet a hétfőn megnyílt tárlat megszervezéséhez.

Jó ötletnek tűnt

– Amikor aznap a munkából hazamentem, akkor ezen gondolkoztam, arra jöttem rá, hogy ez egy jó ötlet, és Csongrád megyében ilyen jellegű kiállításról az utóbbi pár évben nem hallottam. Másnap megcsináltuk a felhívást, ami megjelent a Délmagyarországban is. Először Üllés legrégebbi varrógépét kerestük, de aztán számos más Csongrád megyei településről megkerestek minket régi varrógépek tulajdonosai – folytatta az igazgató.

Érzelmi kötelékek

– Nagyon megható volt, hogy Szegedről egy idős néni felhívott bennünket, aki elmondta, hogy neki is van egy régi varrógépe, amin az édesanyja dolgozott, és úgy gondolja, hogy ez a kiállítás méltó emléket állít az anyukájának illetve a munkájának – tette hozzá az igazgató, azt érzékeltetve, hogy számos kiállított tárgyhoz szoros érzelmi kötelékek fűzik a tulajdonosaikat.

Ma is működik

Ilyenek Berkóné Masír Borbála gépei is, amelyek az édesanyjáé és dédmamájáé voltak. – Nem akartam, hogy idegen kézbe kerüljenek. Az ékszíjat levettem róluk, de mind működik a mai napig – mutatta a 60 éves Excella típusú varrógépet.

Az Ördögöt is meghívták

A szegedi Ördög Ferencről már többször írtunk lapunkban. Az egykori divatszabó 1965-től harminc éven keresztül, a cég bezárásáig dolgozott a Szegedi Férfi és Női Divatszabó Vállalatnál, több mint 50 éve gyűjti az általa immár halottnak ítélt szakma tárgyi emlékeit. Ezek közül jó néhányat elhozott most Üllésre.

Versek a varrógépről

A megnyitón az igazgatónő és Ördög Ferenc beszéde mellett a Fontos Sándor Iskola két diákja, Sztarek Fanni és Tóth Barnabás olvastak fel egy-egy, a varrásról, varrógépekről szóló verset.

Forrás: delmagyar.hu