Üllésen az elkövetkezendő hétvégén színes programokkal várják az érdeklődőket és a helyieket. Szeptember 24-én a Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése program valósul meg a településen, 25-én Szent-Mihály napja alkalmából lesznek fellépők, sport- és gyermekfoglalkozások. A hétvége zárásaként az országos Őszi Hacacáré programsorozatra várják a családokat.

Szeptember 24-én rendezik meg A Csongrád-Csanád megyei idenditás erősítése című programsorozatot. A program átfogó célja a közösségi, térségi identitás, a térséghez kötődés erősítése az adott célterületen élő megyei lakosság körében. A térségi, megyei közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a különböző programok és a rendezvények. Ezek mellett fontosnak tartjuk a társadalmi aktivitást és együttműködést.

A rendezvény 10 órakor kezdődik a vásártér utcában, ahol 10.35-től futóversenyen vehetnek részt a sportolni vágyók. Fellép Erdélyi Luca, a Rézhúros Banda, a Fonó Néptáncegyüttes, a Királydinnye citerazenekar, valamint Csák László és barátai. A nap folyamán lesz egészségtudatosságra nevelés, figyelemfelhívó táblák elhelyezése és sportfesztivál is iskolások részére.

Szeptember 25-én rendezik meg a hagyománnyá vált Szent Mihály–napot. A művelődési házban Simonics János festőművész kiállítását lehet megtekinteni., 9 órától pedig a szervezett túrák indulnak el. 10 órától a vásártérre invitálják az érdeklődőket, ahol lesz díjugrató bemutató, díjátadó, zenés táncos műsorok és a gyerekeknek ugrálóvár. Fellép a Reinas con Capoeira , Postás Józsi, az Üllési Folk Műhely, a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat, a Fonó Néptáncegyüttes, a Cairo Együttes, és a Fire Fantasy. Az estét pedig a Kállay Saunders Band élő nagykoncertje zárja.

Üllésen szeptember 26-án várják az Őszi Hacacáré programjaira az érdeklődőket a vásártérre. A koncertek díjtalanul látogathatók, és az aktuális járványügyi szabályok szerinti kerülnek lebonyolításra.  A programok 17 órától kezdődnek. Fellép az Arlechino Táncegyüttes, az Estike Népdalkör, a Kozmosz Egyesület, a Királydinnye Citerazenekar és a Parlando Énekegyüttes. Az este sztárvendége Betti Love és 20 órától a Unique együttes lesz.