Posztumusz kitüntetésben részesítettek két egykori képviselőt Mórahalmon

1475

Posztumusz díszpolgári címeket adtak át Mórahalmon a szeptember 26-ai ünnepi képviselő-testületi ülésen. A város történetében most fordult elő először, hogy olyanokat jutalmazzanak ezzel a díjjal, akik már személyesen nem vehették azt át. Nógrádi Zoltán polgármester posztumusz kitüntetésben részesítette Volford Imrét és Tanács Józsefet, akik a 2014-2019-es ciklus tagjai voltak a képviselő-testületben.

Volford Imre
Tanács József

 

 

 

 

 

 

 

– Öt évvel ezelőtt még együtt tettük le az esküt. Akkor nem sejtettük, hogy a zárást már nem tudjuk együtt véghezvinni. Nem fordult még elő a város történetében olyan, hogy két megválasztott képviselőt is gyászolnunk kellett. Mindketten e táj szülöttei voltak, és egész életükben szolgáltak. Szolgálták saját életútjukat, családjukat és a közösséget – méltatta munkásságukat Nógrádi Zoltán, valamint hozzátette, hogy olyan emberek voltak ők, akik nem tűrték az igazságtalanságot és méltánytalanságot, erkölcsükben és emberségükben mindig támaszt nyújtottak. Beszéde után a polgármester átadta Volford Imre, illetve Tanács József családjának a posztumusz díszpolgári címet azzal az ígérettel, hogy emléküket a város őrizni fogja.