Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetést kapott az ásotthalmi polgárőrség  

571

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke eredményes munkájuk elismeréseként a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetést, valamint az ezzel járó százezer forintos támogatást adományozta az Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesületnek. Az elismerést a megyei polgárőr és rendőrségi vezetők, valamint a település polgármesterének jelenlétében Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke adta át az idén 25 éves egyesület ünnepi közgyűlésén. A születésnap és a díjátadás kapcsán kerestük fel Pőcze Levente egyesületi elnököt, aki stábunknak elmondta, nagyon örülnek az elismerésnek, és ezután is teszik a  dolgukat, ami az utóbbi években azonban más jellegű, mint korábban.

– 2015 óta a migráció mély nyomot hagy a mindennapjainkban, mi pedig a lakosságot próbáljuk óvni a kellemetlen, vagy veszélyes helyzetektől. Ásotthalom nagy területe erdő, sokan élnek a tanyavilágban, elszigetelten. Nekünk rájuk is figyelnünk kell, az ő biztonságérzetük is fontos számunkra, amit megteremteni nem könnyű feladat.

Az ásotthalmi polgárőrök jelenleg 23-an vannak, napi szinten együttműködnek a rendőrséggel,  a határrendészettel, igyekeznek segíteni egymás munkáját.

–  Mi nem vagyunk hivatásosak, önkéntesként, civilként dolgozunk a polgárőrségnél,  de a munkánkat ugyanolyan felelősséggel kell végeznünk, mint mindenki másnak. Szerencsére a lakossággal nagyon jó a viszonyunk, hiszen köztük, velük élünk. Azt szoktam mondani, a hétköznapokban „órás” kapcsolatban vagyunk, mi ezt már természetesnek vesszük, ahogyan ők is. A nap bármely órájában riaszthatnak bennünket, van, hogy éjszaka keresik a polgárőröket például a tanyákon élők, hogy zajt hallanak, félnek. Ilyenkor azonnal indulunk. Bíznak bennünk és ezt érezzük is.

 Az ásotthalmi önkormányzat az első pillanattól kezdve támogatja a helyi polgárőrséget.

– Ezt ki kellett érdemelnünk. Köszönettel tartozunk a település vezetőinek, kaptunk tőlük gépjárművet, irodahelységet, és nem kevés erkölcsi megbecsülést is.