Február 1-jén a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség alapismereti képzést tartott az újonnan belépett polgárőröknek a Röszkei Polgárőr Egyesület székházában.

Az oktatáson Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Pőcze Levente, a megyei szövetség elnökhelyettese, Petrity Rudolf, a megyei szövetség megbízott szakmai alelnöke, Szemesi Szilveszter, a megyei szövetség titkára, Dr. Vigh Orsolya, címzetes rendőr alezredes, valamint az egyesületek elnökei vettek részt.

Szemesi Szilveszter titkár köszöntette a megjelenteket, valamint hangsúlyozta, hogy a polgárőrség képzési rendszerében meghatározó helyet foglal el ez az alapismereti kurzus, melynek kiemelt célja az ismeretbővítés.

Foto

Dr. Vígh Orsolya alezredes előadásában beszélt a polgárőrökre vonatkozó törvényekről, valamint a jogos védelem eseteiről. Elmondta, hogy a rendőrség és a polgárőr egyesületek között nagyon jó az együttműködés. Ez nem meglepő, hiszen a polgárőrök olyan tevékenységeket látnak el, mint például a közterületi, jelzésleadási, jelzőőri és bűnmegelőzési szolgálat.

Petrity Rudolf, szakmai alelnök többek között az Országos Polgárőr Szövetség Szolgálati és Etikai Szabályzatát, illetve a polgárőrökre vonatkozó hatályos jogszabályokat ismertette.

Foto

Batiz István, megyei elnök összefoglalójában rámutatott arra, hogy a jelen képzés azt a célt szolgálja, hogy a polgárőrök a megszerzett ismereteket munkájuk során hasznosítani tudják a közrend minél hatékonyabb fenntartása érdekében. Hangsúlyozta, hogy az alapszabály, a szolgálati és az etikai szabályzat elengedhetetlen feltétele a polgárőrré válásnak. Végül reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az újonnan belépő tagok jól fogják magukat érezni ebben a közösségben.

Az elméleti képzés után a résztvevők egy vizsga keretében számot adhattak az eddig elsajátított ismereteikről. A vizsgát mindenki sikeresen teljesítette, így tanúsítványt és láthatósági mellényt kaphattak a megyei polgárőr szövetségtől.

Forrás: Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége