Nyolcadik alkalommal várják a térség híveit a Homokhátság Búcsú ünnepére

1377

Augusztus 19-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mórahalom Városi Önkormányzata ismét a településre invitálja a Homokháti Egyházközösség tagjait, s minden érdeklődő hívőt. A térség lakóinak összetartozását erősítő Homokhátság Búcsúünnep – A Szent István Kenyere immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. Tavaly több mint ezer résztvevő érkezett a vigíliára: a környező és más Csongrád megyei települések lakosain kívül az évek során Európa több országából is ellátogattak Mórahalomra, hogy részt vegyenek ezen az egyedülálló lelkületű találkozón.

Az idei estet is a Kormorán együttes koncertje nyitja meg 17:30-kor, ezt követi a szabadtéri ünnepi mise 19:30-kor, melyen a homokháti települések plébánosai mellett a meghívott atya Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök lesz. A szentmisén megszentelésre kerül az új kenyér is.  Mindez a megszokott helyszínen, a Szent László Király templom mögötti kertben kerül megrendezésre. A szentmisét követően az Úr dicsőségét hirdető fáklyás körmenet vonul végig Mórahalmon, s a szokásokhoz híven a város most is közös vacsorával vendégeli meg a híveket az Aranyszöm Rendezvényház Udvarán.

Pillanatképek a 2018-as Homokháti Búcsú ünnepéről: