Nem hagyja elveszni hagyományait az idén 70 éves Domaszék

1038

Domaszék egykor Szeged külterületének számított, a szegedi családok rendelkeztek itt gazdasági egységekkel. Olyan épületek álltak itt, melyeket egy idő után nemcsak gazdálkodásra, hanem állandó lakhelyként kezdtek használni. Így alakult ki az egész Homokhátságra jellemző tanyavilág is. – mondta Sziráki Krisztián, akit arról is kérdeztünk, hogyan ünnepli a település 70 éves fennállását.

A legnagyobb rendezvény a témában a falunapok lesz július 22-24 között, de lehetőséget adott az évforduló arra is, hogy újra közösségi eseményeket tartsanak.

Domaszék polgármestere fontosnak tartja a kisvasutat is, mely annak az emlékét őrzi, hogy a környék egy idő után Szeged és az ország éléskamrájává vált. Ennek emléket állítottak, a településen mind a mai napig megvan a kisvasút egy kocsija és a mozdony, valamint az állomásépület is, melyben egy tárlatot rendeztek be a múlt relikviáiból. Ebben az épületben vehettek részt a helyi diákok több interaktív tanórán, ahol a több tárgyat kézbe is vehettek.

Domaszék egyik keresztje, mind a mai napig rendben tartják.

A település történelmének szerves része a keresztek, útszéli keresztek, viharharangok állítása, mind vallási, mind a polgári közösség szempontjából. Sziráki Krisztián elmondta, hogy ezeket a kereszteket a környékbeli családok állították, általában hálából egy életesemény miatt, vagy egy szeretett ember emlékére, aki a családnak, vagy az egész közösségnek fontos volt. Az önkormányzat igyekszik rendben tartani ezeket az emlékeket, és ugyanerre kéri a lakosokat is.

Felújításra váró viharharang.

A viharharangok egy része pedig a tanyasi iskolákhoz tartozott. Ezek nemcsak a delet jelezték, hanem a rossz idő közeledtével megkongatták őket és remélték a legjobbakat. Ezek a harangok is a helyiek hagyományait őrzik, akik a közösségért hajlandóak voltak tenni, legyen az egy harang vagy egy kereszt felállítása. – fejtette ki a település polgármestere.