Új parkot avattak szombaton Zsombón. A telefontorony tövében kialakított Ősök terére több mint 500 növényt ültettek ki, a park központi eleme pedig egy napóra lett.

Gyuris Zsolt polgármester hangsúlyozta: az időmérő eszköz egyben közösségi térként is funkcionál, a számokat jelző beton emelvények ugyanis ülőkeként is használhatók.

Az ötletgazda Kálmán József úgy fogalmazott, a fiataloknak igényük van a természettudományokban a kézzel fogható dolgokra. A zsombói napórával, mely követi az évszakok változását, megfigyelhetik a Föld keringését a Nap körül. Az óra mellett elhelyezett QR-kód segítségével pedig okostelefonjukkal további információkat hívhatnak le a témáról.

A beruházás a MOL Zöldövezet programja, az Ökotárs Alapítvány és az Összefogás Zsombóért Egyesület közös együttműködésével valósult meg, közösségi tervezéssel. Az átadón Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a civil akarat és összefogás, mely a beruházást létrehozta, példaértékű.

Forrás: delmagyar.hu