Móra-Túra kihívás – Ha a túrázó fotókat készít a megadott pontokon, a kirándulás élménye mellett egyéb jutalomban is részesül

1134

A Móra-Tourist a tavasz közeledtével önállóan bejárható túraútvonalat ajánl a kirándulóknak, amit bárki bármikor teljesíthet. A MÓRA-TÚRA CHALLENGE hat állomással várja a túrázni vágyókat. A kihívást teljesítőket ajándékkal jutalmazzák. A túrához szükség lesz egy kamerás eszközre, hiszen minden állomáson szükséges fotó késztése, ez is része a kihívás teljesítésének.

A mórahalmi turisztikai iroda tapasztalatai szerint az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik a természetben szeretnék tölteni szabadidejüket. Sokan vágynak ki a négy fal közül, a legkedveltebb térségi kirándulóhelyeken hétvégente nagyon sokan megfordulnak. Mivel a csoportos, szakvezetéses túrákra még várni kell a járványügyi intézkedések miatt, ezért a Móra-Tourist egy izgalmas kihívást eszelt ki a leglelkesebb túrázóknak.

A túra első állomása a Szent László park lesz. A fákkal övezett, történelmi sorsfordulóknak emléket állító szobrok és emlékművek egyaránt állandó lakói a parknak. A park közepén áll az az I. világháborús emlékmű, amely 1927-ben készült, és szeptember 4-én József főherceg avatta fel. A mű az 1071 alsótanyai elesett hős katonának állít emléket. Ezen az állomáson készülhet ez első szelfi a kihívás teljesítéséhez.

Szent László park

A második jellegzetes hely a Székely kapu a túra során. Az összes állomás közül ezt tekinthető a „legrejtettebb kincsnek”, ami a város központjában, a buszállomás szomszédságában található. A város aktív kapcsolatot ápol az erdélyi Csíkszentmárton községgel, melynek lakói adományozták a településnek a kaput. A fotót itt is el kell készíteni.

Székely kapu

A harmadik állomás az Ezer Év Parkja, ahol a történelmi Magyarország kincseit 48 részletgazdag maketten keresztül fedezhetik fel. A parkot különféle szakvezetéssel és foglalkozással egybekötve lehet megtekinteni. Ha nincs ideje az egész park bejárására, akkor az előtte található szelfi pontnál készíthet fotót.

Ezer Év Parkja

Az utolsó előtti megálló a sokak által kedvelt kirándulóhely, a madarak lakta tó, az állandó zizegés helyszíne, a Nagyszéksósi Bivalyrezervátum. Minden évszakban érdemes megnézni a napfelkeltét és a naplementét egyaránt a tópart mellől, ugyanis a narancssárgán izzó égbolt felejthetetlen élményt nyújt. Az itteni élőlények között láthatnak ugrándozó kis bivalyt, fehér hattyút, darut, és a ritka kócsaggal is találkozhatnak. A kihelyezett szelfi pontnál itt is kell képnek készülnie.

Nagyszéksósi Bivalyrezervátum

A kihívás végállomása a Móra-Tourist iroda. Az iroda előtt, az utolsó szelfi elkészítése után kaphatják meg a jutalmukat a túrázók. A Móra-Tourist hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között várja azokat, akik részt vettek a kihívásban.