Megújult a polgármesteri hivatal és a sportcsarnok is Domaszéken

2086

A domaszéki önkormányzat az elmúlt hónapokban számos fejlesztést megvalósított már, köztük a polgármesteri hivatal két épületének és a sportcsarnok komplex energetikai korszerűsítését. Mindkét beruházás még a télen befejeződött, az ünnepélyes átadót és bejárást viszont csak április 25-én tartották meg, amelyen B. Nagy László országgyűlési képviselő is jelen volt.

Az eseményen Kispéter Géza polgármester kiemelte, mindkét fejlesztés az energiamegtakarítást, a fenntartási költségek csökkentését célozta meg.

– A hivatal épületeire 36 millió 760 ezer forint támogatást nyertünk, az összegből a homlokzati hőszigetelés és a homlokzati nyílászárók cseréje, illetve a főépület fűtéskorszerűsítése és akadálymentesítése valósult meg, illetve új tetőszerkezetet is kapott. A sportcsarnok renoválására 63 millió 240 ezer forintot kaptunk, viszont az eredeti terveket módosítani kellett a megugró építőipari árak miatt, így hőszivattyús fűtésrendszert alakítottunk ki napelemekkel. Ezáltal gyakorlatilag nullára csökkent a csarnok fűtési költsége, a rendszert pedig nyáron hűtésre is tudjuk használni – részletezte a településvezető.

Forrás: delmagyar.hu