Megújuló főutca és intézmények Röszkén – folyamatosan épül, szépül a település

718

Ahogy végigmegyünk a  röszkei főúton, markológépekbe, teherautókba, és az út mentén dolgozó emberekbe botlunk. Látszik, hogy komoly felújítási munka zajlik. És ez csak egy a jelenleg is futó projektek közül. A röszkei önkormányzat vezetése és az ott lakók fontosnak érzik, hogy településük folyamatosan épüljön, szépüljön. Borbásné Márki Márta polgármester stábunknak elmondta, hosszas előkészületek után egyszerre érett be néhány pályázatuk.

– Manapság sajnos az önkormányzatok a túlélésért küzdenek az energiaválság miatt, a legfontosabb most fenntartani az intézmények működését. De a gondok mellett örömteli hírekről is be tudok számolni. A főúton és még három utcában a csapadékvíz elvezető rendszer felújításának második üteme zajlik, vagyis a nyílt medrű, föld medrű árkok rekonstrukciója  és az átereszek szintbe hozása mellett egyéb kiegészítő munkákat is végeznek a szakemberek. Ez a 200 milliós beruházás nagyon fontos  a település számára, így ugyanis a belvizes időszakokban biztonságban lesznek az épületek.

 Az útrekonstrukció mellett a röszkei önkormányzat a Magyar Falu Programtól 30 milliós támogatást nyert a polgármesteri hivatal felújítására.

A megszépült irodákon és bútorokon kívül az egyik legfontosabb érték a napelemes rendszer felhelyezése. Ehhez ugyan kellett némi anyagi önerő, de ebben az energiaválsággal terhelt időszakban nagyon sokat jelent, hiszen a napelemek pillanatnyilag biztosítják a hivatal energiaellátását. Az önkormányzat épülete mellett a két rendelő teljes villlamoshálózata is megújult, valamint a konyhaépület tetőszerkezetének tatarozását is meg tudtuk valósítani pályázati forrásból. A későbbiekben a teljes házat szeretnénk majd korszerűsíteni. Az útrekonstrukció és az egyéb felújítások most nagyjából 80-90 százalékon állnak, terveink szerint jövő tavasszal mindennel elkészülünk.

 A nagyprojektek mellett kisebb, a lakosság elégedettségét növelő fejlesztésekre is jutott energia és anyagi forrás.

– Kutyák és macskák ivartalanítására tudtunk támogatást biztosítani, továbbá egy új fogászati kezelőegységgel modernebb lett a fogászati ellátás. Ez a sok fejlesztés nagyon nagy öröm, de rengeteg munkával is jár. Fontos a lakosság támogatása, a kommunikáció. Igyekszünk naprakész kapcsolatban lenni  velük, és bízom benne, hogy a röszkeiek örülnek a pozitív változásoknak.