Megkezdődött a Dél-Alföldi Regionális Fúvószenekari Tábor Mórahalmon

911
Czifra Dániel, a tábor megálmodója – aki egyben a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa – elmondta, a mostani tábor elődjében ő is többször részt vett, ahol nagyon furcsa volt számára, hogy betették őket egy 50-60 fős nagyzenekarba. Hiszen korábban jó, ha 20-25-en összejöttek muzsikálni. Mint fogalmazott, az akkori tanáraik megbíztak bennük, abban, hogy megugorják az eléjük rakott lécet. Mind szakmailag, mind emberileg nagyon sokat kaptak ezektől a táboroktól, életre szóló barátságokat kötöttek és véglegesen elköteleződtek a zene iránt.
Ezen gondolat útján indult az idei tábor újraélesztése is. Tavaly 3 vármegye 5 településéről 50 gyermek és 12 zenepedagógus vett részt a munkában, idén ez a szám már 8 településre bővült és 64 gyermek érkezett a mórahalmi kollégiumba, akiknek 11 pedagógus segíti a felkészülést a zárókoncertre.
Repertoárjukon szerepel: történelmi magyar induló, magyar és külföldi zeneszerzők kifejezetten fúvószenekarra írt művei, feldolgozások és könnyűzenei átiratok.
A szakmai munkáért idén a kisteleki fúvósoktól érkezett Czirok Zoltán és id. Vándor Rudolf, a szentesi fúvószenekart képviselő Várkonyiné Mihály Erna és Nagy Tamás, az orgoványi és a csongrádi fúvósok képviselője Pallagi Gábor, valamint a Mórahalmi Fúvószenekar oszlopos tagjai, Szalai Krisztián és Czifra Dániel felelnek.
A tábor záró hangversenye június 29-én, szombaton 18.30-kor lesz a szegedi Móra-parkban, előtte azonban pénteken 18:30-tól Mórahalmon, a Szent László parkban adnak koncertet.