Még néhány nap és megkezdődik a Mórahalmi Nyár – A befejező munkálatokat végzik a Patkó Lovas Színházban

1177

Péntek délben még nagy erőkkel zajlottak az utolsó simítások és munkálatok a Mórahalmi Patkó Lovas Színházban. Lassan a fény- és hangtechnika, valamint a színpadi elemek is végső helyükre kerülnek, hiszen jövő héten, azaz június 17-én hivatalosan is megkezdődik a Mórahalmi Nyár programsorozata. Ennek első produkciója a már említett lovas színházban lesz, ahol is egy fergeteges atmoszférát ígérő musicalt, a Haverok, Buli, Bon-Bont tekinthetik meg a nézők.

Az előadók egy 15×9 méteres színpadról fogják szórakoztatni a közönséget, illetve egy 7×3 méteres ledfal is hozzájárul a hangulat fokozásához. Az Patkó kapui 14 alkalommal nyílnak meg az érdeklődők előtt, néhány előadásra még mindig van szabad hely. Mint a korábbi években, most is ingyenes fürdőbelépő jár a jegy mellé, tehát, aki a színházi élmény mellett szívesen csobbanna egyet a nyári kánikulában, az mindenképpen váltson jegyet valamelyik produkcióra.

A Patkó Lovas Színház, illetve a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő nyújtotta szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeken túl további helyi programok járulnak hozzá a feledhetetlen nyári élményhez. Ilyen például a júliusban fellépő Száztagú Cigányzenekar Nagykoncertje, a hagyományos Homokháti Sokadalom és Dél-Alföldi Rétesfesztivál, vagy éppen a Kolo Szerb Kulturális Központ repertoárja, mely hétről hétre változatos rendezvényeket biztosít az érdeklődők számára.

A programokról, illetve jegyárakról az Aranyszöm Rendezvényházban, illetve az intézmények weboldalin érdeklődhetnek.