Már állnak az új minibölcsőde falai Pusztamérgesen

873

Már majdnem állnak Pusztamérges új minibölcsődéjének falai. A munka a tervek szerint halad, az épületnek a nyár végére kell elkészülnie.

Mint megírtuk, Pusztamérgesen 2020-ban két nagy pályázat előkészítése zajlott, és mindkettő nyert: az egyik a volt vé­­dőnői szolgálati lakás helyén épülő minibölcsődéé, ez egy 150 milliós beruházás, a másik pedig a 198 millióból elkészülő 350 adagos melegkonyháé és a hozzá kapcsolódó 60-80 fős étteremé a régi Sellő étteremben.

Az egykori étterem átalakítása és a melegkonyha kialakítása is hamarosan elkezdődik, a bölcsődén viszont már március elején elkezdtek dolgozni, és látványosan jól halad a kivitelező a munkálatokkal. Papp Sándor polgármester korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy a bontási folyamatot úgy szerette volna felgyorsítani, hogy meghirdette, a bontott anyag ingyen elvihető, de csak a cserepek és a nyílászárók iránt mutatkozott érdeklődés.

A falak már állnak. Augusztus végére kell elkészülnie a pusztamérgesi minibölcsődének a Szent István és a Kossuth utca kereszteződésében. Fotó: Pusztamérgesi Önkormányzat

– Azt szerettük volna elérni, hogy a házat hamarabb el tudjuk bontani. Nem jött be a számításom, mert azt szerettem volna, ha valaki egyben elviszi az egészet, és nincs vele baj, mert egy régi épületet elbontani nem egynapos meló – mondta még a munkálatok megkezdése előtt Papp Sándor.

A kisgyerekes falubeliek, illetve a gyereket tervezők örülnek a fejlesztésnek, mert jelenleg három-négy kisgyermeket hordanak át a szülei a ruzsai bölcsődébe.

Az elmúlt két évben több fiatal, többgyermekes család költözött Pusztamérgesre, amelyek részéről igény merült fel erre a szolgáltatásra. Az új bölcsőde a volt védőnői szolgálati lakás helyén, a Szent István és Kossuth utca kereszteződésében épül 150 millió forintos pályázati pénzből. A szerződés szerint az épületnek augusztus végére kell elkészülnie.

Élhetőbb környezet a cél

A minibölcsődék létesítésének lehetőségét a kormány annak érdekében teremtette meg, hogy a kisebb települések ezen szolgáltatás biztosításával élhetőbb környezetet teremtsenek a családoknak, helyben tartsák a fiatalokat, és ne kelljen dönteniük a gyermeknevelés és munkavállalás között, hiszen egyszerre megoldható a kettő. A minibölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a napközbeni gyermekellátás, ezen belül a bölcsődei ellátás egyik intézménytípusa, amely 20 hetes kortól 3 éves korig fogadja a gyermekeket. Egy minibölcsődében legfeljebb hét gyermek nevelhető, gondozható. Ha a minibölcsődében valamennyi gyermek betöltötte a második életévét, abban az esetben a csoportlétszám nyolc lehet.

Forrás: delmagyar.hu