Kültéri fitness park, gyalogátkelőhely és piaccsarnok is létesül idén Zákányszéken

1200

Minden év előremutató tervekkel indul minden háztartásban. Az önkormányzatnál sincs ez másképp. Sikeresen megvalósították az energetikai projektet, mely során megújult az iskola, a sportcsarnok és takarékosabbá vált az óvoda épülete is. Közel 230 millió forint kellett ahhoz, hogy új ajtók-ablakok, új fűtésrendszer, korszerű világítótestek és napelemes rendszer szolgálja az intézmények takarékos működését. Csapadékvíz elvezető és szikkasztó rendszer, záportározó képezi az alapját egy hosszú távú elképzelésnek, mely a sportpálya mellett egy rendezett területen sport- és szabadidőpark kialakítását teszi majd lehetővé. A folytatásban először egy kültéri fitness park épül a záportározó mellett, még az idén.

– Utolsó évébe lépett az öt évvel ezelőtt bizalmat kapott testület, de az önkormányzati választásokig még mindig  nagyon sok a teendő. Pályázati forrásból biztosan megvalósul a már említett fitness park és felépül a régi vásártéren a piaccsarnok. Fejlesztjük intézményeinket, és önerő bevonásával biztonságosabbá, szebbé tesszük településünket, környezetünket. Megkaptuk az engedélyt a központban gyalogátkelőhely építésére, ehhez kapcsolódóan járdát újítunk fel a főutcán és az óvoda előtt. A COOP üzlet előtti terület is meg fog szépülni, erre tett ígéretet az üzletlánc vezetője – magyarázta Matuszka Antal polgármester.

A tél nem kedvezett a külterületi utaknak sem. Kiemelten kezelik majd ezeknek helyreállítását és karbantartását is, bár a tavaszi mezőgazdasági munkák szállítójárművei és erőgépei folyamatosan rontják a földutak járhatóságát.

A tavaszi munkálatok megkezdéséig még sok rendezvény vár a település lakóira, hiszen szinte minden korosztálynak van bálja, legyen az óvodás, vagy nyugdíjas. A polgármester arra biztat mindenkit, hogy éljenek a kikapcsolódás lehetőségével, tiszteljék meg a szervezőket azzal, hogy részt vesznek a rendezvényeken.