Közösségi faültetés: négy körtefa-csemetével lett gazdagabb Öttömös

2169

Együttműködésben a Tündérkertek Magyarországon című programmal az öttömösi Déli Szent Erzsébet Út Egyesület ősi magyar gyümölcsfa programba kezdett még a tavalyi évben. Az értékőrző kezdeményezéshez, mely régi magyar gyümölcsfáink ültetésével, a hagyományokban gyökerező közösségépítéssel foglalkozik, már 5 településről: Ásotthalomról, Domaszékről, Üllésről, Pusztamérgesről és Öttömösről csatlakoztak családok.Névtelen3Az Egyesület november 6-án Öttömösön, az általános iskola mögötti területen várta a régi magyar gyümölcsfák iránt érdeklődőket és a lelkes gyerekeket. A bemutatóval egybekötött közösségi faültetésen a résztvevők megismerkedtek például a mézkörte, a piros vilmos körte, a szomolyai fekete cseresznye, a gönci magyar kajszi, a feketicsi meggy, vagy a fahéjalma gyümölcsökkel.

Névtelen8

Öttömösön négy körtefa-csemetét ültettek el az iskolások segítségével az Egyesület tagjai. A későbbi gondozás is közösségi jellegű lesz, melyben a plébánia, az önkormányzat és az iskola is részt vesz. A mozgalom öttömösi tagjai remélik, száz éves nagyságrendben tervezhetnek előre az őshonos gyümölcsfák elültetésével. Akit érdekelnek a régi magyar gyümölcsfajták, keresheti az egyesület elnökét, Molnár Ibolyát.

Névtelen4