Közös projekten dolgozik Mórahalom és Zsombolya – Hamarosan menetrend szerinti elektromos buszok indulnak a két település között

1645

Június 27-én az Aranyszöm Rendezvényházban megtartották azt a nyitókonferenciát, melyen Mórahalom és romániai projektpartnere, Zsombolya ismertette az E-transport programot. A kezdeményezés a megújuló energiaforrásokat és az energiatakarékosságot helyezi fókuszba. A környezettudatos beruházások mellett egy másik fontos eredménye is lesz a projektnek: a két város között menetrend szerinti autóbuszjárat is indul majd.

Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője, s egyben a mórahalmi projektpartner elmondta, hogy Zsombolya a legfiatalabb testvértelepülése Mórahalomnak, pontosan ezért nagyon örülnek, hogy ismét egy közös projektet valósíthatnak meg. A fő célkitűzések mellett reményei szerint több személyes kapcsolat is kialakul a két település lakói között. Ez kulcsfontosságú a jó testvérvárosi és partneri viszony fenntartásában.

– A projekt rövidített címe az E-transport, ami az elektromos közlekedésre vonatkozik. Mindkét településen elektromos buszok beszerzése fog történni: Zsombolyáról egy menetrendszerű járat indul Mórahalomra, itt pedig helyi elektromos kisbusszal tudjuk majd megmutatni a látogatóknak településünk attrakcióit – magyarázta a Móra-Tourist ügyvezetője. Majd hozzátette, hogy nagyon komoly problémák következnek a klímaváltozásból, így mindenkinek kötelessége, hogy saját erejéhez mérten mindent megtegyen annak érdekében, hogy a bolygót gyerekeinknek és unokáinknak is még élhetővé tegye.

A projektből elektromos töltőállomás is épül Mórahalmon. A tervek szerint ezek már olyan modern állomások lesznek, melyek akár 30 perc alatt feltöltik a járműveket.

A nyitókonferencián a romániai partnerek között ott volt Zsombolya polgármestere, Darius-Adrian Postelnicu, aki rövid ismertetőt tartott a településről.

– Városunk kb. 11 ezer fő a lakost számol. Jelen van a multikulturalizmus, valamint iparteleppel is rendelkezünk. Nagyon jó az együttműködésünk a mórahalmi városvezetéssel és magával a településsel is. Ezt egy korábbi közös projekt is bizonyította. Zsombolyán akkor egy esővíz elvezető rendszer kiépítése valósult meg.

A polgármester is kiemelte a környezettudatos gondolkodás fontosságát. Szerinte, ha olyan konkrét megoldásokkal mutatnak példát a lakosságnak, mint az ebben a projektben megvalósuló fejlesztések, akkor az az ő környezettudatos hozzáállásukra is pozitív hatást gyakorolhat.

A projektre fordított összeg meghaladja a 400 ezer eurót. Ebből kerül beszerzésre Zsombolyán a 23 személy szállítására alkalmas kisbusz, egy elektromos feltöltő állomás, illetve egy wifi-sziget kiépítése a központban.

A nyitókonferencia során a zsombolyai partnereknek bemutatták az olyan, Mórahalmon megvalósult ökotudatos beruházásokat, mint a geotermikus kaszkádrendszer. Az ezzel ellátott épületeket élőben is megtekinthették a vendégek, valamint kipróbálhatták a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt is.