Az üllési Déryné Művelődési Ház és Könyvtár folyamatosan törekszik arra, hogy felkarolja a helyi kézműveseket és alkotókat. Az augusztus 17-én megnyílt „Ügyes-kezek! ÖKO- tudatosan” című kiállítás is helyi kézművesek, Forrai Zoltán és felesége munkáiból állt össze.

Meszesné Volkovics Szilvia, a művelődési ház vezetője elmondta, hogy Forrai Zoltánékat már korábban ismerte, hiszen a helyi alkotóházban és a Kreatív Mesterek Napján is látott már tőlük saját készítésű maketteket és gyékény tárolókat. Innen jött az ötlet, hogy Szent István ünnepe kapcsán kiállítást hozzanak létre az elkészült tárgyakból.

A kiállítás az „ÖKO- tudatosan” alcímet kapta, mellyel a szervezők és az alkotók a környezetvédelem fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A kiállított tárgyakban az újrahasznosítás és a természetes anyagok használata köszön vissza, amelyre példa a használt gyufából készült makett vagy régi üvegek új köntösbe való öltöztetése kenderzsinórral. Forraiék elmondták: jó kikapcsolódás az alkotás számukra, szeretnek természetes anyagokkal dolgozni, bár ezek beszerzése egyre nehezebb feladat. Zoli bácsi gyékényből készített már szennyestartót és kenyértárolót is, Kati néni kedvenc alapanyaga pedig a szalma, melyből az ünnep kapcsán például aratókoszorút font a kiállításra. A házaspár néhány munkáját zsűriztette is, de továbbra is hobbiként tekintenek a kézművességre.

A pár külön-külön, de együttes munkával is készít alkotásokat, ilyen például az üllési Páduai Szent Antal templom makettje is, amelyet közel 9000 gyufaszálból készítettek el. Terveik között szerepel, hogy a nagyközség régi templomát is megalkotják gyufából. Ehhez keresnek most minél több archív fotót.

A két hetes kiállítás utolsó napja augusztus 28-a, péntek, addig bárki megtekintheti az alkotásokat.