Közel 700 millió forintból újult meg a mórahalmi iskola

670

Megújult és bővült az általános iskola Mórahalmon. A beruházás során új épületszárnyat emeltek, ahol a természettudományos, művészeti és a technika tantárgyak élményszerű oktatását lehetővé tevő tantermek kaptak helyet. Megújultak az iskola belső terei, a tetőtérben az egyénre szabott oktatást feltételeit biztosító foglalkoztatószobákat alakítottak ki, a tornateremben pedig új sportpadlót fektettek le. A projekt részeként 100 millió forintból új bútorokat, informatikai eszközöket – köztük 25 digitális táblát -, laborberendezéseket, tan- és sporteszközöket vásároltak. Kásler Miklós a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola új – 693,1 millió forintból, uniós támogatással felújított és kibővített – épületének átadásán azt mondta: ez a kétezer éves, keresztény kultúránkból, a magyar hagyományokból és az európai értékekből levezethető értékrend, amely meghatározta a magyarság múltját, s meghatározza jelenét és jövőjét is.