Kormányablak busz a Homokháti településeken

1128

A települési ügysegédek kihelyezett ügyfélfogadása megszűnt ezért március 1-től a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat által biztosítja a közigazgatási ügyek elintézését a kisebb lélekszámú településeken. A kormányablak buszban az eddigi települési ügysegédek közreműködésével biztosított szolgáltatások teljes körűen elérhetőek lesznek, ezen felül pedig további – eddig valamely kormányablakban intézhető – ügyek is elintézhetőek lesznek helyben.

A településeken a következő időpontokban lesz elérhető a kormányablak busz:

Domaszék – minden hónap negyedik szerdáján, 12:30-tól 15:30-ig.

Öttömös – minden hónap harmadik szerdáján, 8:00 és 10:00 óra között a Fő utca 8. szám alatti központi parkolóban.

Pusztamérges – minden hónap harmadik szerdáján 11:00 és 13:00 között a Művelődési Ház előtt.

Röszke – minden hónap negyedik szerdáján 8.00 és 11.00 között

Ruzsa – miden hónap harmadik szerdáján, 14:30 –tól 16:30-ig a Közös Önkormányzati Hivatal épülete előtti téren.

Zákányszék – minden hónap harmadik keddjén, 13:00 és 16:00 óra között a Polgármesteri Hivatal előtt.

Zsombó – minden hónap harmadik hétfőjén, 11:30-tól 14:00- ig a Polgármesteri Hivatal és a József Attila Közösségi Ház és Könyvtár között található téren.