Kiemelkedő mórahalmi siker a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen

2168

2017. április 22-én Szolnokon a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kara adott otthont a Curie Alapítvány által szervezett Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjének.

Az alapítvány immár 21 éve dolgozik azon, hogy a környezetvédelem alapelveit, eszményét minél több diákkal ismertesse meg. A 9-18 éves korosztály képviselői – idén mintegy 3000 tanuló – négy fordulón keresztül, valójában egy teljes tanéven át dolgozott azért, hogy végül a fináléba kerülhessen.
A döntő három szakaszból állt. A felkészülés során a csapatok újrahasznosított alapanyagokból használati tárgyakat készítettek, majd a versenyen a kijelölt témákból, melyek idén a Fertő-Hanság Nemzeti Park, az élelmiszeripari adalékanyagok és az üvegházhatás voltak, zárthelyi tesztet oldottak meg, végül pedig a diákok prezentáció formájában lakóhelyük hulladékgazdálkodásáról tartottak előadást.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola mórahalmi intézményének csapata, mely a 3-4. osztályos korcsoportban 18 iskola képviselőivel mérte össze tudását, a prezentáció kategóriában maximális pontszámmal megszerezte az első helyet, míg összetettben a győztes zalaegerszegiektől mindössze 1,3 ponttal lemaradva a második helyen végzett.

curie2017

Az ezüstérmes csapat tagjai:
Hegedűs Hédi,
Zentai András Botond és
Zentai Dániel Kristóf.
Felkészítő tanáruk Petneházyné Naszradi Ágnes.