Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött : Csótiné Ördög Edit, a Homokháti Szociális Központ vezetője

862

Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött

Csótiné Ördög Edit, a Homokháti Szociális Központ vezetője

A Móra-Net Tv új kezdeményezése egy körkérdés, mellyel közismert térségbeli személyeket szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni. E néhány kérdés rövid megválaszolásával nem csak az olvasók tudhatnak meg érdekességeket és ismerhetik meg egy másik oldaláról a polgármestert vagy az igazgatót. Célunk mindezzel az is, hogy játékos formában arra késztessük a kitöltőt, hogy álljon meg néhány percre a hétköznapok monoton teendői közepette, és kerüljön közelebb önmagához.

1. Mikor írt (kézzel) utoljára képeslapot és kinek?

Lehetőség szerint, jelesebb ünnepek alkalmával szeretteimnek mindig kézzel írok üdvözlőlapot. Legutoljára Gréti lányom 18. születésnapi üdvölőlapját írtam meg.

2. Mit venne 3000Ft-ból egy vasárnapi ebédhez?

Ez fogas kérdés, mert elég nagyétkű tagok is vannak a családban. Mindenféleképpen egy jó raguleves alapanyagait, illetve, csirke, -vegy pulyka mellhús felhasználásával valami olaszos ízvilágú ételt.

3. Három kívánság az aranyhaltól.

Szerintem nem árulok el titkot, ha minden embertársamhoz hasonlóan a most zajló pandémiás helyzet azonnali eltűnését kívánnám életünkből. A magánéletemben azt, hogy szeretteim körében egészségben, harmóniában átélhessem az élet adta apró csodákat. Munkámban azt, hogy hivatásomnak köszönhetően minél több embertársamnak tudjak reményt, kapaszkodót és hitet adni.

4. Mit vett el Öntől és mit adott a koronavírus?

A közmondás, mely azt állítja, hogy „az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi” mindenki éltében egy meghatározó állítássá vált az elmúlt hónapokban. Egyértelműen átértékelődött bennem is a családommal, szeretteimmel való viszonyulásom, értékrendem. Letisztázódtak bennem, hogy mi a valóban fontos és mi az, ami nélkülem is megoldóik. Személyes érintettségemen keresztül, átéreztem azoknak az embereknek az aggódását, akik legközelebbi családtagjaik életéért – egészségéért aggódnak, imádkoznak, mindeközben nem foghatják meg annak az embernek a kezét, erőt adva nekik küzdelmükben.

5. Egy dal, amit szeret, vagy néha eszébe jut.

Máté Péter dalait hallgatom az utóbbi hetekben. Igazán nincs konkrét kedvencem, inkább a dalainak a hangulata és tartalma, mely meghatározó részemre.

6. Mit veszített el mostanában?

Talán a hitemet az őszinte, tiszta barátságban. Túl sokat bántjuk egymást szavakkal, gesztusokkal indokolatlanul. Azonban az elmúlt évek arra is megtanítottak, hogy elsősorban Önmagunkban higgyünk.

7. Mire a legbüszkébb?

Mivel elsősorban anya vagyok egyértelmű, hogy két csodás gyermekemre vagyok legbüszkébb.

Idősebb, Dóra lányomra azért, mert egy nagyon erős felnőtt emberré vált. Büszke vagyok rá, hogy jelenleg kettő egyetemet végez párhuzamosan. Nagyon szorítok neki, hogy az idei évben, mint ELTE jogász hallgató, sikeres államvizsgát tegyen. 

A kisebbik lányomra, Grétire pedig azért, mert csodás, érzékeny személyiség. Neki azért drukkolok, hogy végzős gimnazistaként, érettségi után megtalálja azt az utat, ami leginkább harmonizál személyiségével. Összességében elmondhatom sok szülő társamhoz hasonlóan, büszke vagyok rájuk csak úgy, minden nap másért adok hálát velük kapcsolatban.

Magamra azért, mert sokszor olyan helyzetekből is fel tudtam állni az életben, ami más embereket maga alá temetett volna. A nehézségekben is képes voltam meglátni azt a lehetőséget, ami erőt adott a továbblépéshez.

8. Ha a világon bárkit meghívhatna ebédre, ki lenne az?

Azokat a régi barátokat, akik fiatal éveim meghatározó személyei voltak és egy ebéd mellett újra felelevenítenénk az átélt vidám perceket.

9. Az életében elért melyik eredményére a legbüszkébb?

Feleség- és anyaként, férjemmel együtt közel 28 éve egy olyan hátteret tudok biztosítani családomnak, reményeim szerint, ahol biztonságban és szeretetben érezhetik magukat.

Intézményvezetőként arra, hogy közel 30 éve egy munkaterületen dolgozom. Reményeim szerint az eltelt idő alatt fontos és meghatározó események elindítója, mentora lehettem a szociális- és gyermekvédelem területén, szűkebb és tágabb hazámban.

Remélem, kapok még annyi erőt a sorstól, hogy a kitűzött céljaimat meg tudjam valósítani azokkal a munkatársaimmal együtt, akiket egyben barátaimnak is tartok.

10. Melyik a legrosszabb szokása?

Hirtelen haragú és makacs embernek tartanak, tehát a skorpió jegy szülötteként valamennyi negatív tulajdonságával rendelkezem. Mentségemre szóljon, állítólag a nevezett jegy jó tulajdonságai is fellelhetőek bennem.

11. Melyik volt élete legboldogabb napja?

A jelen helyzetben már minden, ezen a Földön töltött nap egy ajándék és boldogság. Az életemhez kapcsolódó igazán fontos mérföldkövet boldogan tudtam megélni. A jelenre fókuszálva, novemberben családom körében megtartott 50. születésnap volt, ahol jó volt átérezni azt, hogy már nem éltem hiába.

12. Bakancslista első sora?

Eljutni mindazokkal, akiket szeretek Dél-Európa gyönyörű városaiba és kiránduló helyeire. Ezekben a városokban egyszerre érezhető a tenger, a táj és a történelem szépsége.