A polgárőrök országszerte segítik a koronavírussal szembeni védekezést. Ennek kapcsán adott interjút a Kossuth Rádió, Jó Reggelt Magyarország című műsorában dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.

A polgárőrök Ismét jelesre vizsgáztak – jelentette ki dr. Túrós András, aki elmondta, hogy olyan nagyfokú aktivitást és felelősségvállalást tapasztal a polgárőrök részéről, amit nem csak ő, de mások is lenyűgözőnek tartanak. Az elnök az interjúban kitért arra is, hogy megkérték a 65 év feletti polgárőröket, hogy maradjanak otthon, így most a 31 ezer 65 év alatti polgárőr vesz részt a munkában.

Mórahalmon a helyi polgárőr egyesület is részt vállal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos települési feladatokból. Nagyszombaton reggel indult a megerősített szolgálat.

Az OPSZ elnöke beszélt még arról is, hogy a rendőrség fokozott és folyamatos közterületi szolgálatra kérte fel a polgárőröket, hisz most a rendőrségnek is rengeteg feladata van, továbbá számos olyan település létezik Magyarországon, ahol csak polgárőrök teljesítenek szolgálatot. A polgárőröknek most három kiemelt feladata van – nyomatékosította az elnök. – A fokozott közterületi szolgálat és a karitatív tevékenység mellett még kiemelt feladatuk a karanténban lévő személyek hatósági ellenőrzésnek támogatása járőrtársként.

Dr. Túrós András kiemelte azt is, hogy a polgárőröket is védeni kell a vírusfertőzéssel szemben, így számos védőeszköz beszerzéséről döntöttek. A Belügyminisztérium ez idáig 15 ezer védőmaszkot biztosított, amit az OPSZ további 7 ezer maszk, 6 ezer pár védőkesztyű és 1200 liter fertőtlenítő beszerzésével egészített ki.

Végezetül az OPSZ elnöke elmondta, hogy a polgárőrök hétköznapi hősök lettek, mert ők önként vállalják ezt a veszélyt, és ez egy óriási dolog – fejezte be gondolatát dr. Túrós András.

Forrás: opsz.hu