Irodalom és képzőművészet különös fúziója a mórahalmi Kolo Kulturális Központban

495

A Határon innen és túl – lételemük az alkotás című kiállítás izgalmas fúziója képzőművészetnek és irodalomnak. A tárlat tegnap nyílt meg a mórahalmi Kolo Kulturális Központban, nem hagyományos keretek között. Pap Éva szegedi születésű, szabadkai kötődésű írót és Kerekes Sándor KeS vajdasági alkotóművészt ültették egy asztalhoz a  szervezők, hogy azonosságokat és különbözőségeket keressenek és találjanak a munkásságuk között.

Pap Éva regényei a Vajdaságban játszódnak. Hogy miért éppen ott? Erről is kérdeztük.

– Negyed évszázad van mögöttem Szerbiában, férjem szabadkai születésű, amikor megismerkedtünk, belecsöppentem egy nem szokványos magyar bunyevác családba. Onnan rengeteg ötletet merítettem a könyveimhez. 

– Mitől volt szokatlan az ő világuk? 

– Furcsa volt a nyitottságuk, a szomszédokhoz való viszonyuk, simán átszaladtak például egy kávéra, ez a kötetlen társadalmi élet engem azonnal elvarázsolt. 

– Azért ez érdekes, néhány kilométer, egy országhatár…és micsoda különbségek…

– Igen, a mi mentalitásunk és az ott élő magyaroké valóban különbözik, azt hiszem, a határ túloldalán élőkre erősen hatottak a körülöttük élő nemzetiségek, a túléléshez kellett ez a fajta rugalmasság, sokkal elfogadóbbak, nyitottabbak.

 – A regényei megírásánál ezek szerint felhasználta a családi történeteket…

– Az első két könyv esetében – És újra felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap – a családi ház pincéjében talált levelezésekből merítettem elsősorban technikai információkat, amiket az interneten nem találtam volna meg. Az első regényem egy romantikus történet, a második egy idős férfi visszaemlékezései, a harmadik, a Megbocsátás pedig egy dráma, egy házaspár mély válságáról szól, illetve arról, ki tudnak-e lábalni ebből, együtt.

– Azért van kockázata rokonokat megjeleníteni a könyvben, vagy saját magunkról írni…

– Mindhárom történetben más nevet kaptak a szereplők természetesen, de ha valaki nagyon akarja, úgyis magára ismer. Sőt, ismeretlen olvasók is jelezték már, hogy akár róluk is szólhatnának.  A valóságot igyekszem kicsit kiszínezni, abból elvenni és hozzátenni. Végül fikció lesz, de tény, hogy bizonyos mélylélektani élményeket nem lehet úgy megírni, hogy nem éljük meg azokat.

Éva idén ismerte meg Kerekes Sándor KeS alkotóművészt, pár perces beszélgetés után azonnal érezte, hogy kapcsolódnak egymáshoz. Kíváncsi lett rá, és ez fordítva is így történt. A „határon innen és túl” azt is jelenti – ahogy Sándor fogalmaz – hogy alkotók és az alkotó folyamatok között nincsenek határok.

– Az alkotó ember mindenütt alkot, hiszen ugyanazokat a képeket, és mindig önmagát viszi más-más városokba, ez nem változik, nem függ helyszíntől. Ez egy egység, ami aranyat ér.

 – Különös fúzió ez itt Önök között, hiszen az írás és a képzőművészet az alkotás két, talán egymástól távol lévő szeglete.

 – Ez egy tévedés. Az alkotás egyetlen egy, a késztetés mindig az agyban érlelődik meg, közben megszűnik a  világ, egyedül maradunk, akkor is, ha közben körbeállnak egy művésztelepen. Odaállok a vászon elé, az visszaszól, és én festeni, rajzolni kezdek. Az író ugyanígy tesz a saját eszközeivel. Mindannyian önnön világunkat hordozzuk magunkban és azt is adjuk át a nézőnek, olvasónak.

Mindkét alkotó úgy véli, a legfontosabb közös pont köztük az akarat, a kíváncsiság a múlt értékeinek kiemelésére és továbbfűzésére. Határon innen és túl, hiszen lételemük az alkotás.