Huszadik alkalommal várta az érdeklődőket a mórahalmi stand

1268

Február 21-24. között idén is megrendezték Magyarország első számú turisztikai vásárát, az Utazás kiállítást a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A negyvenkét éve megrendezésre kerülő eseményen természetesen most is nagy sikerrel képviseltette magát Mórahalom.
Elvitték a 2019-es évre vonatkozó rendezvénynaptárukat, továbbá készült egy Mórahalmot, illetve a környező településeket ismertető füzet is, melyet szintén megkaphattak az érdeklődők. Nem utolsósorban megvásárolhatták a március 1-jétől érvényes, kedvezményes fürdőbérleteket is.