Nemrégiben Márton Gábor is megkapta a Délmagyarország Aranyembör elismerését. Ezt a “kitüntetést” azoknak a Csongrád megyei polgároknak ítéli oda a napilap, akik szenvedélyesen, időt, energiát nem kímélve, önzetlenül dolgoznak valamiért, valakikért. A közösségért, amelyben élnek.

Közgazdasági szakközépiskolát végzett, volt újságíró, programszervező, 2015 óta a Jövőnk a család Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesületének elnöke a hatgyermekes családapa, aki hitoktatóként dolgozik, és mint fogalmazott, úgy érzi, végre a helyén van, és jól érzi magát ebben a pozícióban.

– Baja mellől, Vaskútról származom, közgazdasági szakközépiskolát végeztem, de újságíró szerettem volna lenni. Kaposváron végeztem tanítóképzőt tanító– kommunikáció szakon. Szegedre kerültem 1999-ben, és a Katolikus Ifjúsági Alapítványnál kezdtem el dolgozni, a Zöldfás Lelkigyakorlatos Ház programszervezője voltam – idézte fel pályájának kezdeteit Márton Gábor hitoktató.

A vallás
Hogy jött képbe a vallás az újságírás után?

– A vallás családi indíttatású: nagyszüleim, szüleim is igyekeztek hittanra és templomba járatni. Jó ifjúsági közösség működött Vaskúton. Erős istenkapcsolat alakult ki a barátokon és a közösségen keresztül, és így a vallás végigkísérte az életemet. Közben megházasodtam, születtek a gyerekek, éltük az életünket, de úgy éreztem, van még bennem annyi energia, hogy tanuljak, és elvégeztem a Szegedi Hittudományi Főiskolát. Tizedik éve tanítok Mórahalmon – meséli.

Az egyesület

– Öt éve alapítottuk meg a Jövőnk a család Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesületét, aminek elnöke vagyok. Egyébként is nagy családot szerettünk volna. Amikor ideköltöztünk, csak a második gyermekünk született, aztán szép lassan jöttek a többiek, és úgy éreztük, hogy persze, jó nagycsaládosként élni, de láttuk, mennyi hozzánk hasonló család él Mórahalmon. Nem szeretek egyedül dolgozni, egyedül lenni, és egy ilyen közösség mindig mozgatta a fantáziámat. Találtam olyan nagycsaládos szülőket, családokat, apukákat, anyukákat, akikkel néhány beszélgetés után megalakult a csoportunk. 55 család alkotja a tagságot. A környéken népes egyesületnek számítunk.

A család

Gábornak és feleségének, Veronikának hat gyermeke van.
– A reggeli elindulás elég mozgalmas, sokszor kapkodós, de előző este igyekszünk megbeszélni, ki merre megy aznap és mikor érkezik haza, ki tud segíteni a kisebbek hazahozatalában. A délutánok zűrösebbek.

Család és hobbi
– Nyolcan vagytok, teljes a család?

Gyakran halljuk ezt a kérdést. Amennyi gyereket szerettünk volna, azt a Jóisten mind megadta, és mi ezért rendkívül hálásak vagyunk. Szeretnénk őket jól felnevelni – fogalmazott Gábor, akinek hobbija az olvasás, de egyre kevesebb ideje jut rá. A főiskolán elhatározta, hogy mindennap olvas valamennyit, az a nap, amikor nem olvas semmit, akár csak néhány oldalt, úgy érzi, hogy félig üresen ért véget.

Se autó, se tv

– Mártonék mindenhová kerékpárral járnak, és nincs tv-jük. A feleségemmel megbeszéltük, hogy nem szeretnénk tévét. Időrablónak tartjuk, és a műsorok minősége is kívánnivalót hagy maga után. Ha filmet, sportrendezvényt szeretnénk nézni, megtehetjük az interneten. A gyerekek időnként megjegyzik, hogy azért jó lenne. Ha a nagyszülőkhöz hazamegyünk, ott azért nagy a kísértés, hogy ott üljenek reggeltől estig a mesecsatorna előtt – meséli a családfő.

Forrás: delmagyar.hu