A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Mórahalmon tartotta következő rendezvényét, ahol a hagyományok megőrzésén és átadásán volt a hangsúly. A megnyitón Gémes László, a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket és elmondta, mi a nap legfontosabb célja: megismerni helyi értékeinket. Ezt követően Nógrádi Zoltán polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy milyen fontos megtanulni honnan származunk, mely tájhoz kötődünk. A megyei önkormányzat identitás-erősítő programsorozatának nyolcadik állomása volt Mórahalom november 5-én.

A projekt keretein belül megvalósuló, általános iskolásokat célzó rajzpályázat nyertes rajzaiból figyelemfelhívó közlekedési táblák készültek. A rendezvény megnyitása után Gémes László elnök átadta Mórahalom polgármesterének a gyermekrajzzal ellátott táblákat, melyek később az iskola közelében kapnak helyet, ezzel is felhívva az autósok figyelmét a gyermekek úttesten való áthaladására és a biztonságos közlekedésre. A helyi iskola tanulói büszkén tapsolták meg az átadást követően az ásotthalmi Tóth Grétát, akinek az alkotása szerepel a táblákon.

A rendezvény folytatásában a helybéli Varga Kézműves Pékség bemutatója vezette be a gyermekeket a kenyérsütés rejtelmeibe, a finom termékek kóstolása sokak kedvét meghozta, hogy kitanulja a pékmesterséget. A sütés ezzel nem ért véget, a Napfény Nyugdíjas Klub tagjai várták a gyerekeket egy közös, hagyományos fonott kalács készítéssel, melyet a szorgos munka után jóízűen el is fogyaszthattak. A hagyományok őrzésének elkötelezettjei, a település életében aktívan résztvevő Bástya Nyugdíjas Klub tagjai is készültek házi lekváros kiflivel a látogatók számára.

Az Alapfokú Művészeti Iskola kézműves csoportja a már elkészült kézműves alkotásaiból rendezett bemutatót, néhány terméket interaktív módon a helyszínen is elkészítettek. A Csongrád-Csanád Megyei Napsugárotthon lakóinak munkáiból egy kiállítást varázsoltak és egy ún. “látványfestéssel” mutatták be, hogy  készülnek képeik.

A Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a környezet- és klímavédelemre, melynek jegyében a helyi iskola intézményvezető-helyettese, Murányi Gabriella rendhagyó környezet órát tartott a diákok számára. Ezt követően a színházteremben a látogatók nagy számban jelentek meg, hogy megtekinthessék a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportjának előadását.

Az egészséges életmód elengedhetetlen része a mozgás. A helyi iskola 3. és 4. osztályos tanulói sportfesztiválon vehettek részt a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület jóvoltából. A rendezvény eredményhirdetését követően a résztvevők átvehették a Megyei Önkormányzat ajándékait.

A Homokhátságért Élelmiszeripari Szociális Szövetkezet sok friss zöldséggel és gyümölccsel képviselte a helyi termelőket, az Egészségfejlesztési Iroda pedig bemutatta a turmixgéppel egybekötött kerékpárjait, mely segítségével a gyerekek tekerhettek maguknak egy igazán egészséges turmixot. A Magyar Vöröskereszt dolgozói nap folyamán véradásra várták a település lakóit, akik nagy létszámmal érkeztek segítő kezet nyújtani, hogy ezáltal életeket menthessenek.

A kiállító termelők között a Korom méhészfarm, valamint a Zsombói Lápastó is képviseltette magát, aki elhozta adalékanyag mentes ivóleveit és eperszörpjét, hogy a Bánffi szóda jóvoltjából minden gyermek olthassa a szomját.

A SZOTE on Tour képviseletében megjelentek a Gyógyszertudományi Kar hallgatói, akik az egészségtudatos gondolkodásmód elsajátításában segítették a diákokat. A Teddy Maci Kórház elhivatott hallgatói játékos formában megismertették a gyermekekkel, hogy mi történik a kórház falain belül, és hogy nem kell félni a fehér köpenyes doktor nénitől vagy bácsitól. Állomásaik között szerepelt egy háziorvosi rendelő, a röntgen és mindenki kedvence, a műtő, ahol beöltözve a gyerekek lehettek, akik meggyógyítják a medvét, eközben megtanulva legfontosabb szerveket. Mindez kiegészült a fogápolással, ahol a helyes fogmosás került előtérbe.

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai hungarikum játszóházzal vonták be a gyerekeket és érdeklődőket, hogy megismerhessék megyénk értékeit. A Szegedi Hivatásos Tűzoltók a település ovisaival és iskolásaival beszélgettek, a gyerekek megnézhették a tűzoltóautót és kipróbálhatták a védőruhákat is. A Mórahalmi Rendőrőrs pedig szintén kitelepült az Aranyszöm Rendezvényházba, hogy a biztonságos közlekedéssel ismertesse meg a gyerekeket játékos formában.

A rendezvény zárásaként közel egy órás koncertet adott a Balkán Union, akik sikeresen bevonták a lelkes gyermekeket az éneklésbe és egy rendhagyó énekóra kerekedett a koncertből.