Határvédelmi fórumot tartottak Mórahalmon

616

Az eddigi feladatok értékelése és a továbbiak meghatározása érdekében az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Polgárőr Tagozata toborzóval egybekötött határvédelmi fórumot rendezett Mórahalmon. Az eseményen elhangzott, az idei első félévben négy és fél hónapig láttak el megerősített szolgálatot a polgárőrök az ország déli határszakaszán.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos a konferencián felszólalásában kiemelte, az illegális migránsok egyre szervezettebbek, egyre erőszakosabbak, sokszor fegyverrel közelítenek a határhoz. Ezért nagyobb szükség van a kerítésre, mint eddig valaha. A határvadász toborzással kapcsolatban arról számolt be, hogy a négyezer helyre eddig nagyjából ezren jelentkeztek, közülük háromszázan már meg is kezdték a kiképzést. Beszéde végén megköszönte a 65 ezer polgárőr eddigi áldozatos munkáját.

Csorba Sándor, a Határvédelmi Polgárőr Tagozat elnöke elmondta, nem könnyű a dolguk, mert ez egy új feladatkör sokuk számára, amit korábban csak a határ menti területeken lévő polgárőr egyesületek végeztek.

– Más megyékből jött az erősítés a határvidékre, ez kezdetben nem volt zökkenőmentes, de mára már gyakorlattá váltak a feladatok.  A helyzet sajnos nem javult  a 2015-ös migrációs hullám óta, sőt, mondhatjuk, hogy inkább fokozódik a nyomás. Továbbra is az a dolgunk – és úgy tűnik, ez egy darabig még így is marad – hogy a határterületeken megjelenő migránsokat figyeljük és jelezzük a jelenlétüket, továbbá igyekszünk visszatartani őket, ezzel is segítve a rendőrök munkáját. Gyakorlatilag minden kilométerkőnél ott vagyunk.

     

Az eseményen Nógrádi Zoltán polgármester a további együttműködés, párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet mind a kormány, a környező önkormányzatok, mind a mezőőrök, polgárőrök és a rendőrség között. Mint fogalmazott, a települések komoly lépéseket igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy a helyi szűkös, de mégis bevethető eszközeikkel megvédjék az ország déli szakaszát.