Három utca neve változik meg Röszkén

1236

Február elsejétől három utca neve változik meg Röszkén. A település lakói szavazhattak is az új utcanevekről, amelyek közül az egyik a régi röszkei paprikafeldolgozás hagyományaira utal majd.

2011-től a törvény szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek kialakításában és fenntartásában részt vett. Röszke ezért három utca elnevezését változtatta meg 2020. február 1-jei hatállyal. A Felszabadulás utcát februártól Fő utcának, a Gorkijt Hasító utcának fogják hívni, a Ságvári Endre utcát pedig Tulipánra nevezik át.

– A képviselő-testület megtárgyalt több lehetőséget, ezeket szavazásra bocsátottuk. Létrehoztunk egy szavazást a Facebookon, valamint a polgármesteri hivatalban, a teleházban és a művelődési házban is. Dobozokat helyeztünk ki, amelyekbe leadhatták az emberek a szavazataikat, és maguk is javasolhattak nevet – magyarázta Borbásné Márki Márta, a település polgármestere.  Az érintett utcák lakóinak körében is végeztek felmérést.

Az új utcanevek közül a Hasító utca a röszkei paprikafeldolgozó hagyományokra utal, amikor még kézzel zajlott a feldolgozás, és még nem nemesítettek édes fűszerpaprikát.

Azokban az esetekben, amikor költözéssel nem jár a lakcímváltozás, mert a közterület elnevezése változik meg, az új személyi igazolványt és lakcímkártyát hivatalból állítja ki az illetékes járási hivatal. A lakosságnak teendője nincs, postai úton kapják meg az új okmányokat. Az ingatlanok tulajdoni lapján központilag vezetik át a változást.

Egyéb szerződések esetén az utcanévváltoztatás bejelentése a lakosság feladata. A forgalmi engedélyekre nem kötelező átvezetni. Bejelentési kötelezettségük van ellenben az őstermelőknek, a vállalkozásoknak, az érintett utcákban telephellyel rendelkező gazdasági társaságoknak, üzleteknek, civil szervezeteknek. Erről további részleteket Röszke honlapján olvashatnak az érintettek, illetve a polgármesteri hivatalban is érdeklődhetnek.

Forrás: delmagyar.hu