Három napig fújták a rezesek Mórahalmon

1100

Első ízben adott otthont a Kolo Szerb Kulturális Központ a Mórahalmi Fúvószenekar 25 éves jubileumához kapcsolódó nemzetközi fúvószenekari versenynek. A nagyszabású seregszemlét 2019 szeptemberének utolsó hétvégéjére időzítették a szervezők.

A péntek délutáni wokshop-pal indító fesztivál témája a hazai és a nemzetközi fúvószenekari trendek, valamint a fúvószene fontosságának hangsúlyozása volt. A WASBE Kelet-Európai Fúvószenei Szövetsége által felkarolt nemzetközi megmérettetésen szerb és magyar együttesek képviseltették magukat junior, haladó és folklór kategóriában.

A szombati versenyprogramot követően a Kolo Központ kertjében adtak közös örömzene koncertet a fiatal zeneművészek. A 200 fős alkalmi nagyzenekar elkápráztatta hallgatóságát. Ismét bizonyították, hogy a zene összehozza az embereket, összeköti a közösségeket, s a világ minden táján ugyanazt az üzenetet hordozva, hirdeti a hangok erejében rejlő összetartozás fontosságát.

A vasárnapi szakmai értékelésen és a díjkiosztón Dr. Csikota József a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a mozgalom, melyhez az I. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny is csatlakozott üdvözöl minden ilyen nagyszabású, és sok tekintetben a szakma és a zeneszeretők figyelmét és érdeklődését is felkeltő kezdeményezést. A díjátadón meglepetés nem érhette a Homokhátság rézfúvósait, hiszen kimagasló teljesítményt nyújtva mind a felnőtt, mind az utánpótlás fúvószenekar a legmagasabb elismeréseket vehették át a zsűritől. Az ünnepi hangulatot tetézve – a gálaműsor fellépőjeként – a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar katonazenészei adtak koncertet. A háromnapos seregszemle közel 600 vendége  jutalmaztaa produkciókat.